Pécs és Baranya 1956-ban - Baranyai történelmi közlemények 3. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2008 (BML, 2008)

Interjúk, visszaemlékezések, dokumentumok - VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Dr. Berkovits Tivadar visszaemlékezése

A magyar történelem és irodalom ismerete, melyet annak idején a még nem elhurcolt cisztercita szerzetes tanáraink, (Opermann Balduin osztályfőnököm és a többi tanáraink), majd ezek elhurcolása után a megmaradt civil tanáraink (Debreczeni László osztályfőnökömmel az élen) ember- és magyarnevelő pedagógiai munkájukkal fejünkbe és szívünkbe ültettek, óriási hazaszeretetet eredményezett. Mikor a szovjet hadsereg a Mór kollégiumot körülzárva minket hazakergetett, akkor a bennem felgyülemlett keserű düh, - hogy a szabadság szelét, melyet oly mélyen éreztem ezekben a vértelen forradalmi napokban, most elveszi tőlünk egy nagyhatalom, - nem hazamenetelt parancsolt, hanem azt, hogy felmegyek a Mecsekre, a szeretett hegyemre, ahol serdülő korom annyi élményét kaptam, amit úgy ismertem, mint a tenyeremet, hegye-völgye mindig vigasztalást és örömet szeretett anyai ölelésként adott. Érdekes módon egy pár ember, akikkel találkoztam fent a Misinán, azt tanácsolta, hogy menjünk Nyugatra. Bennem ez a gondolat meg sem fordult és alaposan megmagyaráztam az ötletet felvetőnek, hogy a haza az első, és ezt az óriási igazságtalanságot, mely most történik a magyar nemzettel, nem lehet elfogadni és csak úgy elmenekülni. Ebben maradtunk és helyismeretem miatt, vagy magyarázataim miatt követtek. Mikor aztán pár órás sokk-állapot után kezdtem lehiggadni és az akkori Lapisi vadászháznál összegyülemlett embersokaságot láttam, - mikor is a magyar hadsereg által, teherautókról ledobált fegyverekkel a kézben, össze-vissza rohangáltak, - hirtelen észhez tértem és rámszakadt egy valóságérzet, hogy ez itt vérre megy! Ugy éreztem, hogy ez az aljas támadás hazánk ellen, legyen az bármilyen nagyhatalomtól, felhatalmaz arra, hogy hazánk védelmére cselekedjünk. A 47-es cserkészcsapatból szerzett tudásom és tapasztalataim után hirtelen utasításokat kezdtem adni az embereknek, hogy ki mit csináljon. Hirtelen azt vettem észre, hogy mindenki hallgat a szavaimra és azt teszik, amit mondok nekik. Ebben a pillanatban éreztem a felelősség kimondhatatlan terhét és teljesen józanul, kristálytisztán kezdtem gondolkodni. Lázasan járt az agyam, hogy most mit tegyünk, miközben adtam az utasításokat, hogy mindenki biztosítsa fegyverét, nehogy szerencsétlenség történjen közöttünk, őrsökbe és rajokba osztva őket, rendezett csoportokat igyekeztem létrehozni, miközben délkeletről csatazajt hozott felénk a szél. Ugy ítéltem meg, hogy időt kell nyernünk és kapcsolatot kell teremtenünk esetleges más csoportokkal, hogy megállapítsuk erőnk nagyságát. Mivel már kezdett esteledni, a sok tennivaló mellett arra is kellett gondolni, hogy hogyan tovább és mi a legelső teendőnk, hogy a rendezett embercsoportot megtartva kemény ököl maradjunk az ellenséges megszállóknak. Lapis nem volt jó, mert könnyű célpontja lehetett egy délről vagy délkeletről jövő táma-