Pécs és Baranya 1956-ban - Baranyai történelmi közlemények 3. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2008 (BML, 2008)

A forradalom után - FRANKOVICS GYÖRGY Jugoszláviai dokumentumok az 1956-os magyar forradalomról

nemzeti érzés ápolására, ugyanis ezen elemek háttérbeszorítása különöskép­pen a bekövetkezett eseményekben nyertek megvilágítást. Losonczy elmond­ta, hogy ezeket az elveket a párt új lapja vezércikkében minden bizonnyal már holnap közzé teszik. Személyes véleménye szerint, ha helyes politikát folytatnak, akkor az ifjúság soraiból is sokakat megnyerhetnek. j) A beszélgetés során elmondtuk, hogy az a benyomásunk támadt, hogy a kedvezmények adásában túl messzire mentek, és elmondtuk érveinket - az önök (utasításának - F. Gy.) megfelelően -, azt a helyszínen tapasztaltakkal egészítettük ki. Losonczy elmondta, hogy teljes mértékben megérti aggodal­munkat, valamint, hogy azt maguk is osztják. Nehéz szívvel egyeztek bele az egypártrendszerről a többpártrendszerre való áttérésre, egyúttal a kispolgári pártok szerveződésére. Ha ezt nem tették volna meg, akkor teljesen eltűntek volna. A kedvezmények adását illetően azonban elismeri, hogy nem jogosult kedvezményeket is kiadtak, s azokat most védelmébe kell venniük a tömeg előtt, míg a nép által követelt alapvető kedvezmények kiadását meg nem ad­ják. Losonczy erre példaként hozza fel egy felkelő csoport vezetőjének Ká­dárhoz intézett szavait: „Önök kedvezményeket adnak azoknak, akik nem is harcoltak, de nekünk, akik harcoltunk, szinte semmiféle kedvezményt nem adnak." Losonczy elmondja, hogy Maiéter ezredes, a felkelés legnépszerűbb sze­mélye kinevezésével valamelyest javítottak a helyzeten, akit honvédelmi mi­niszter-helyettesnek neveztek ki, azonban a kompromittálódott kommunista miniszterek eltávolítása a kormányból szükségtelenül elhúzódik. Egy példát is felhozott. Ma egy munkásokból, parasztokból, egyetemi tanárokból és másokból álló debreceni küldöttség kereste fel őt, akik szintén felvetették a kompromittálódott kommunista vezetők eltávolítását a kormányból, s alá­húzták, hogy számukra érdektelen, hogy a különböző koalíciós pártok tag­jaiból hányan képviseltetik magukat a kormányban, egyedül csak az érdekli őket, hogy azok tisztességes emberek-e, s többségében lehetnek akár kommu­nisták is, ha rákosistákként nem kompromittálódtak, ugyanis azok elfogadha­tók számukra. Losonczy megemlítette, hogy késlekedett a párt elnökségéből az olyan kompromittálódott emberek eltávolításával, mint Apró és Kiss, bár bizonyossá vált, hogy csak kárt okoznak nekik. A kormány gyors átszervezé­sével az ilyen nehézségeket könnyen el lehetne távolítani. Ily módon a szem­benálló fél kezéből kiütnék a fő érveket, egyúttal úgy véli, hogy ebben az esetben nem kellene sietni a választások megtartásával, mivel a néptömegek egyik főbb követelése ily módon teljesülhetne. 3. Losonczy a többi felmerülő nehézségek között feltünteti, hogy az oro­szok késlekednek a város (Budapest - F. Gy.) kiürítésével, valamint azt, hogy hosszú ideje Magyarország területén tartózkodnak. Ily módon a munkások a termelés beindításával kapcsolatos alapkövetelménynek nem tesznek eleget.

Next

/
Thumbnails
Contents