Pécs és Baranya 1956-ban - Baranyai történelmi közlemények 3. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2008 (BML, 2008)

Interjúk, visszaemlékezések, dokumentumok - IRATOK - Péter fia Zoltán iratai

jegyzőkönyv Készült Pécs 1957. évi március hónap 14. napján délelőtt 9. órakor izgatás és tiltott fegyveres csapatban részvétellel gyanúsított Péterfia Zoltán kihallgatása alkalmával. Határozat terheltkénti felelősségrevonásáról.­Népidemokratikus államrend elleni gyűlöletre izgatás és tiltott fegyve­res csapatban való részvétel bűntett miatt Péterfia Zoltán pécsi lakos a nyomozás adatai alapján alaposan gyanúsítható azzal, hogy 1956. októberi ellenforradalom leverése után több társával együtt felment a Mecsekbe és, mint a fegyveres csoport egyik tagja 1956. november 10-én a déli órákig ott tevékenykedett. - Továbbá azzal is gyanúsítható, hogy a Mecsekről való visszaérkezése után ellenforradalmi verseket gépelt le sok­szorosítás és továbbítás céljából, majd megkísérelte egy stencil sokszorosító gép elkészítését is. ­A fentiekre tekintettel nevezett terheltkénti felelősségrevonását a BHO. 2. pont c./ alpontjába felvett és a BHO. 11. pont /3/ bekezdése szerint minő­sülő izgatás, valamint a BHO. 25. pont /1/ bekezdésében meghatározott til­tott fegyveres csapatban való tevékeny részvét büntette miatt, a Bp.91/B.§./1/ bekezdése értelmében elrendelem.­Pécs, 1957. március 14-én.- Jóváhagyom! (aláírás) Cs. L. rny.alhdgy - B. I. r.örgy osztályvezető.­A fenti határozatot előttem kihirdették.­(aláírás) Péterfia Zoltán terhelt.­4. Engedély. Péterfia Katalin részére hogy Péterfia Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents