Pécs és Baranya 1956-ban - Baranyai történelmi közlemények 3. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2008 (BML, 2008)

A forradalom után - CSERESNYÉS FERENC A nagylelkű ausztriai magyar befogadás árnyoldala 1956-ban

teknek, menjenek csak nyugodtan tovább Németországba, Franciaországba, vagy Svájcba, onnan is továbbutazhatnak a vágyott Egyesült Államokba, sőt onnan még könnyebben, mint Ausztriából! A Magyarországra hazatérni kívánókat például végül már csak akkor engedték vissza Ausztriába, ha rendelkeztek a magyar visszafogadási nyilatkozattal. Tartottak az újabb menekültellátási terhektől. Julius Raab azt mondta erről 1957 januárjában, hogy: „Nem játszhatjuk az egész világ jótevőjének szerepét. Nem adhatunk itt semmilyen engedményt, különben az egész társaságot (a már továbbutazott magyarokat) ismét viszszakapjuk."

4 A konfliktus nem csupán politikailag volt kellemetlen, hanem a menekülteket is idegessé és nehezen elviselhetővé tette. Nem tudhatták (nem is akartak politikai okokkal foglalkozni), hogy a hazatérési akadályok okai nem a befogadó országokban, hanem Magyarországon találhatók.

5 HIDEGHÁBORÚS VERSENGÉS A MAGYAR MENEKÜLTEK MEGNYERÉSÉÉRT (AUSZTRIA KONTRA MAGYARORSZÁG) A magam részéről a mozgásteret tartom hangsúlyozandónak, mellyel a szövetségi kormány a vélt és valós elvárások mellett is rendelkezett. Lehetett volna például a magyar menekültproblémát szinte teljesen kétoldalú (bilaterális) alapon kezelni a magyar kormánnyal, ahogyan azok mindig is szerették volna. A Jugoszláviába menekült magyarok repatriálását az érintett két kormány jelentős mértékben így intézte. A kérdéskör részbeni internacionalizálása (ahogyan Jugoszlávia tette) sem mondott volna ugyanis ellent az ENSZ Közgyűlés határozatának, illetve ajánlásának. (Amikor Bécsben az osztrákok felajánlották a főbiztosnak, hogy elnököljön a magyarokat repatriáló bizottságban, az UNHCR visszautasította az ajánlatot, s kifejezetten az osztrák elnöklést igényelték).

6 Az alpesi köztársaság komolyan vette a Genfi Menekültegyezményt és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (a „demonstrációs és kooperációs" szándéknak megfelelően). Az ENSZ-szakszervet az osztrák hatóságok partnernek tekintették, mind a magyar menekültek ausztriai jogainak ellenőrzésében, mind pedig tartós letelepítésük lehetőségének a fellelésében. Kisebb problémáktól eltekintve az együttműködés harmonikusnak volt tekinthető. 1956. november végén például azt javasolta az UNHCR képviselő az osztrák külügyminisztériumban, hogy a magyarok ideiglenes ausztriai elhelyezéséhez igénybe lehetne venni a hotelokat és panziókat is. (Pedig nyilván ismert volt 4 AdRMinProt; 106. doboz; 1957. 01. 15. 5 B A Koblenz B150/3551. 6 Adr BkfAA Ungarn 3d, 404. doboz; 511. 190.