Pécs és Baranya 1956-ban - Baranyai történelmi közlemények 3. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2008 (BML, 2008)

Bevezető - SZAKOLCZAI ATTILA Az 1956-os budapesti forradalom és szabadságharc vidéken

mindjárt hozzá: a történetnek ez a közérthető, és egyértelmű része. A végső értékelés tekintetében lehet vitatni, hogy a szabadságharcosok legyőzték a szovjet csapatokat, vagy csak megállították őket azzal, hogy nem hagyták magukat legyőzni, az azonban tény, hogy ezzel olyan fegyvertényt hajtottak végre, amilyenre a hidegháború történetében az afganisztáni háborút megelőzően nem volt példa. Tovább növelte a budapesti harcok jelentőségét, hogy nem reguláris hadsereg, hanem fegyverrel és katonai képzettséggel alig rendelkező, spontán alakult, jó értelemben vett amatőr csoportok érték el ezt a sikert. Az egyértelmű, a hősies, a magával ragadó fegyveres harc színhelye (szinte kizárólag) Budapest volt, így értelemszerűen a külföld számára ez a harc jelentette 1956-ot, Budapest Magyarországot. Ezzel a fegyveres szabadságharccal szemben sokkal bonyolultabb az 1956os történet másik síkja, a belpolitikai küzdelem (amelynek céljáról, irányáról, máig nem alakult ki egyértelmű konszenzus a szakmán belül sem). Sokkal bonyolultabb, kevésbé érthető az a szovjet típusú rend elleni megmozdulás, amelyben részt vett az ország tizenöt éves moszkvai emigrációból visszatért, NKVD-ügynöknek mondott kommunista miniszterelnöke, Nagy Imre, sőt egy darabig a november 4-e után a szovjet rendet kisebb módosításokkal restauráló kommunista Kádár János; amelynek derékhadát azok a munkások alkották, akiket a rendszer urai hatalmuk legfőbb bázisának tekintettek és hirdettek. Amelyben úgy tűnt, egy táborban van a kommunista Nagy Imre, a demokrata Bibó István és az 1945 utáni demokratikus változásokkal is sok esetben szemben álló Mindszenty József bíboros. Amelyet a munkások mellett támogattak a parasztok és az értelmiség; katolikusok, protestánsok, zsidók és ateisták: vagyis a korabeli magyar társadalom valamennyi csoportja. Ráadásul 1956-ról a nyugati közvélemény első információit azoktól az újságíróktól kapta, akik az esemény idején történetesen Magyarországon voltak, vagy az események hírére ide sereglettek. A sajtó és az általa kiszolgált nagyközönség (már akkor is) a leginkább látványos eseményekre volt kíváncsi, az újságírók az erről szóló tudósításoktól remélhették a legnagyobb sikert, miközben az operatőrök és a fotóriporterek számára is értelemszerűen a harc, illetve a harcok nyoma kínálta a leglátványosabb témákat. A kezében Molotov-koktéllal a tankhoz lopakodó és azt lángba borító kisfiú története, a Köztársaság téri csatajelenet vagy a világháborús pusztulásokat idézően romos házak képei megindították és magukkal ragadták a nyugati sajtó munkatársait, akik - akár érthető indulataik és lelkesültségük, akár a minél nagyobb szenzáció érdekében - sok esetben még eltúlozni is igyekeztek a történteket. Ezzel szemben kevéssé volt érthető számukra a harcnak a politikai része, amelyhez a magyar társadalom és a Magyarországon történtek alaposabb ismerete lett volna szükséges, de amely ismeretekkel a sajtó munkatársai nem