Pécs és Baranya 1956-ban - Baranyai történelmi közlemények 3. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2008 (BML, 2008)

A forradalom után - DEBRECZENI LÁSZLÓ Barangolásaim, börtönországban - Az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás

pontosan nem ismert. De a megtorlás elől egy jobb élet reményében elmenekültek, disszidáltak száma 30-40-re tehető. Közülük számosan szép karriert futottak be, híres professzorok lettek angol, amerikai, német, svédországi egyetemeken. Ma büszkén mutogatunk rájuk: - Lám, milyen sokra vitték ezek a honfitársaink! Elfelejtjük azonban hozzátenni, ha itthon maradnak, hálás hazájuk egyetemeiről való kizárást, internálást sőt börtönt szánt nekik és mellékvágányon futó életpályát. Mert sokféle áldozata van 1956-nak. Általában csak a legtragikusabb sorsokról, a bebörtönzöttekről, a kivégzettekről szólnak a megemlékezések, pedig sok ezren, tízezren élnek közöttünk olyanok, akiknek „csupán" másodrendű állampolgári lét, kirekesztettség, örökös mellőzöttség, pályájuk derékba törése, nevük meghurcolása jutott osztályrészül. Ezekért a sérelmekért nem jár kárpótlás, nincs semmilyen elégtétel. Epilógus Végül azzal fejezném be ezt a szomorú históriát, hogy is alakult az én személyes sorsom a későbbiekben. Miután több mint két év alatt megjártam hazánk börtöneit, az 1959. áprilisi amnesztiával feltételesen bár, de kiszabadultam. Az ezt követő négy évben voltam segédmunkás, autószerelő, elsősegélynyújtó, orvosasszisztens, fordító és tolmács. Csak egy valami váratott magára: a kitartó és folyamatos kérvényezés dacára az egyetemi visszavételt makacsul elutasították. Csak 1963-ban tört meg a jég. Az ENSZ által kikövetelt 1963. évi amnesztia oldalvizén az egyetemi kizárásokat is feloldották és 1964. szeptemberében cum laude orvossá avattak. „Ott álltam az egyetem aulájában a többiek között. Nem hiszem, hogy bármelyik" jobban átérezte a pillanat nagyszerűségét. Hát ezzel voltam idősebb évfolyamtársaimnál. Micsoda hat év volt a hátam mögött! Odüsszeuszként bolyongtam börtönországban, megjártam a félszemű szörnyek birodalmát, szküllák és karübdiszek között árbochoz kötözve sodort a vihar, de végül révbe értem. Es ott állt a hozzátartozók között, szemében az öröm könnyeivel, hűséges Pénelopém is, Julika apró kezét fogva. Eletem legboldogabb napja volt az a szeptemberi nap. Még volt némi packázás az első orvosi állásom körül. A kért klinikai állás közül egyiket sem kaptam meg. Pécsett az egyetemen nem maradhattam. (- „Tűnj el Pécsről!" - gagyogott az egyetem fara/párt ura.). Szerencsére a Szénbánya ismét mentőövet dobott nekem, bányaüzemorvosi állást ajánlottak a komlói Kossuth Bányánál. 1964. október 1-én megkezdtem orvosi pályámat. De ez már egy másik történet." (Idézet az „Egy medikus barangolásai börtönországban" című visszaemlékezésemből.)