Pécs és Baranya 1956-ban - Baranyai történelmi közlemények 3. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2008 (BML, 2008)

Pécs és Baranya megye a forradalmi napokban - TEGZES FERENC Jelképek 1956-ban - 1956 jelképei

tilalom feloldását kihasználva benépesültek az utcák. Az egyetemisták rövi­debben megfogalmazott követeléseiket a Parlament elé hirdetett tüntetéssel akarták kiharcolni. 31 Az Astoria szállónál gyülekezők fraternizálni kezdtek az itt lévő szovjet páncélosok legénységével - most vették hasznát a kötelező orosz nyelvtanulásnak - ez annyira sikerült, hogy három felzászlózott pán­célos kíséretében indultak a Parlament felé. 32 Azonban a város különböző gyülekezési pontjairól szintén ide tartók kezeiből sem hiányzott a trikolór. A korabeli felvételek tanúsága szerint a Tanács körúton vonulók nemcsak rúd­ra erősített nemzeti jelképeket vittek, hanem a tömeg előtt, az egész sor teljes hosszában látszik a nemzeti színű transparens formában megjelenített jelkép. De ugyanígy zászlók alatt vonultak a Nagykörúton az emberek, a Deák térről elindultak kezéből sem hiányzottá nemzet jelképe. 33 A Szabadság téren lévők felzászlózott katonai járműveken indultak, sőt az egyik felvételen Tátra sze­mélykocsi látszik, ennek orrán ülő kezében is egy zászló. 34 így a Parlament elé megint zászlóerdő került. 35 Az itt lezajlott közismerten tragikus esemény után délután a hősi halottak és a szovjet beavatkozás elleni tiltakozásként az angol követség és a jugoszláv követség közt tüntetés zajlott le. Ez volt az úgy­nevezett „véres zászlós" megmozdulás, mivel a tömeg élén egy véres nemzeti trikolórt vittek, mögötte pedig egy fekete zászlót. Konkrétan két személyről közlik a forrásaink, hogy részt vettek ebben a tüntetésben: Angyal István, később a Tűzoltó utcai felkelők mártírhalált halt vezetője és Csongovai Per Olaf, aki ekkor a társaival elfoglalta a Vörös Csillag Nyomdát, illetve később ő is a Tűzoltó utcai ellenállók közt harcolt. 36 Október 29. A rádióban elhangzott Tamási Lajos verse: „Piros vér a pesti utcán" cím­mel. Ez a jelképben fogalmazva meg az elért eredményt, egyúttal az eleset­teket is gyászolja. 37 „... Piros a vér a pesti utcán, munkások - ií jak vére folyt - a háromszín-lobogók mellé tegyetek ki gyászlobogót. 31 Varga, 1994. 107. o. : Geró' azonnali leváltása, az orosz csapatok azonnali visszavo­nása, teljes amnesztia a felkelés minden résztvevőjének, nemzeti kormány 32 Varga, 1994. 108. o. 33 http://rev.hu/oha 34 www.1956.mti.hu 35 Zsolnay, 1996. 358. o. 36 Ripp, 2002. 106, 322, 324. o.; Boros, 1997. 60. o. 37 Szalay-Keleti, 1989. 116. o.

Next

/
Thumbnails
Contents