A Pécsi Székeskáptalan pecséthasználata (1700-1845) - Baranyai történelmi közlemények 2. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2006-2007 (BML, 2007)

Tanulmányok a történeti segédtudományok köréből - TEGZES FERENC A zászlók szerepe Szigetvár társadalmi életében (1925-1944)

képviselő a választókerület nevében szólt. Délután 13 órakor társas ebéd fe­jezte be az avatást a Keresztény Olvasó Egylet helyiségében. 13 A cserkészmozgalom is szívén feküdt dr. Rusa Ernő közjegyzőnek, mert a „Zrínyi" nevét viselő 168. sz. szigetvári cserkészcsapatnak is adományo­zott egy zászlót. Ennek felszentelésére 1926. október 31-én, vasárnap került sor. Az ünnepségen 600 cserkész vett részt, akik közül 200 fő Kaposvárról jött el, de egy csapat képviselte Pécs városát is. Az ünnepség tábori misével kezdődött, majd a zászló felszentelése következett. Az ünnepi beszédet dr. Zsembery Gyula cserkészparancsnok tartotta. A zászlóanya dr. Rusa Ernőné volt. Zászlószeget vert be Tallián Andor alispán, Barla Szabó Sándor nemzet­gyűlési képviselő, gróf Strassoldo Ferenc ny. huszárszázados, Rusa Tasziló ny. huszárőrnagy. Zászlószeggel képviseltette magát a Pécsi Napló szerkesztősé­ge is. Zászlószeget vert be még Kósa Ernő, Somogy vármegye testnevelési felügyelője és még mások is. A csapat pénztárába sokan készpénzt fizettek be zászlószeg megváltás címen. Sok volt az egyéni befizető, de a közintézmé­nyek közül is számosan kötelességüknek érezték a csapat ilyen formában tör­ténő támogatását. 14 A zászlóavatás a vendég cserkészek díszgyakorlatával ért végett. 15 Az ünnepség sikeréhez hozzájárult a zászlószentelést követő dísz­ebéd is, ahol a résztvevő cserkészeket is vendégül látták a Keresztény Olvasó Egyletben. 16 A hazafias szellem, az összetartás ápolásában, mint láthattuk, nemcsak szavakban járt élen dr. Rusa Ernő szigetvári közjegyző. Megnyilvánulását adta ennek akkor is, amikor a Magyar Cserkészszövetség VI-VII. (Bara­nya-Somogy) Kerülete részére is egy zászlót adományozott. Az eredeti terv szerint ennek felszentelésére 1930. nyár elején, az iskolai szünet előtt került volna sor. Különböző akadályok miatt azonban el kellett halasztani október 15-ére. 17 A sorra kerülő avató ünnepséget összekapcsolták - bár nem össze­vonva - a Társadalmi Egyesületek Szövetségének tiltakozó nagygyűlésével. Végül is a zászlószentelésre október 19-én került sor. 18 Az ünnepséget megelőző szombati napon már érzékelhető volt a készülő­dés. 19 Nagyszámú közönség nézte meg a Rákóczi utcában lévő polgári leány­iskola előtt felállított, fenyőgallyakkal, nemzetiszínű és Szigetvár zászlaival feldíszített, villanykörtékkel kivilágított diadalívet. Az érdeklődés természe­13 Pécsi Napló, 1926. ápr. 14. 6. 14 Új Délsomogy, 1930. nov. 02. 2.; nov. 09. 2. 15 Pécsi Napló, 1926. nov. 03. 4. 16 Új Délsomogy, 1930. nov. 09. 2. 17 Uj Délsomogy, 1930. aug. 14. 2. A felmerült akadályokról nem szólnak a források. 18 Új Délsomogy, 1930. okt. 12. 2. 19 Új Délsomogy, 1930. okt. 23. 1. Sajnos a zászló leírását sem a tudósító, illetve a korábbi híradások sem közlik.

Next

/
Thumbnails
Contents