A Pécsi Székeskáptalan pecséthasználata (1700-1845) - Baranyai történelmi közlemények 2. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2006-2007 (BML, 2007)

Tanulmányok a történeti segédtudományok köréből - NAGY IMRE GÁBOR Baranya vármegye főispánjai (1688-1950)

szabálytalanságok elhárítása végett, minden harmadik évben, vagy előbb is (ha a szükség a tisztviselőkben valamely változtatást követel) tisztújító széket hirdetni, s az előbbi alispánnal együtt a nemesek rendéből négy alkalmatos jelöltet ajánlva, a tisztújítást megtartatni kötelesek legye?iek. 5 A főispánokra vonatkozott még a megyei közgyűlésekről szóló 1723: 58. tc. 4. §-a: „S a mit a megyék közgyűlésein elhatároztak, azt a kis gyűlések, annál kevésbé a fő- vagy alispánok vagy bárki más magánúton meg ne változtassák" 6 Mária Terézia már valószínűleg uralkodása (1740-1780) kezdetén elha­tározta, hogy a főispánságot visszahelyezi eredeti funkciójába, és a királyi akarat végrehajtó szervévé teszi. Az 1751. évi országgyűlés alkalmával kilenc új főispánt (hat világit és három egyházit) nevezett ki. 1752. márc. 7-én ki­bocsátotta az első főispáni utasítást (instrukciót), amely lényegében az 1723. évi törvények megerősítése, hiszen megismételte, hogy a főispán a rábízott megye kormányzója, a közügyek és az igazságszolgáltatás őre és részleteseb­ben körülírta a főispáni hatáskört. A fizetések növelése ugyancsak a főispáni tisztség tekintélyének emelését szolgálta. 7 1768-ban Mária Terézia újabb főispáni utasítást adott ki, az „Instructiopro sitpremis comotibiis"-X., ismertebb nevén „Instructio Theresiana"-X.. Az utasítás fontosabb pontjai a következők voltak: 1. A főispán kötelessége megyéjében a vallás védelme, az iskolák és taní­tók támogatása, az anyakönyvek és nyilvántartások ellenőrzése. 2. Lakjon a megyéjében, vagy legalábbis legyen jelen, és elnököljön a megyegyűléseken, tisztújításokon. 3. Felügyeljen a megyei tisztikarra, és erről tegyen jelentést. 4. Ellenőrizze a közgyűlési jegyzőkönyveket és azok rendszeres vezeté­sét. 5. Ügyeljen a megyei levéltár rendben tartására, az iratok évenkénti be­szolgáltatására és azok lajstromozására. 6. Ügyeljen a megyei törvényszék működésére, a perek gyors befejezé­sére. 7. Ellenőrizze a börtönügyet. 8. Ellenőrizze a hidak és utak karbantartását. 9. Ellenőrizze az árvaügyet. 10. Ügyeljen arra, hogy a királyi rendelkezéseket végrehajtsák, és a mér­tékek egységesítésében jelentésével legyen a kormányzat segítségére. 11. Segítse a hadellátást, a házak rendben tartását. 5 Uo. 617-618. Lásd még Zala megye... i. m. 52., 63-64.; Fallenbüchl: Magyarország főispánjai... i. m. 9-10. 6 1657-1740. évi törvénycikkek. (Magyar törvénytár.) Bp., 1900. 619. 7 Fallenbüchl: Magyarország főispánjai... t. m. 15-17.

Next

/
Thumbnails
Contents