A Pécsi Székeskáptalan pecséthasználata (1700-1845) - Baranyai történelmi közlemények 2. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2006-2007 (BML, 2007)

Tanulmányok a történeti segédtudományok köréből - TEGZES FERENC A zászlók szerepe Szigetvár társadalmi életében (1925-1944)

ugyancsak neoncső világítást kapna, benne a csonka haza sötét határvona­lával. Alatta a felírat: „Nem, nem, soha!", nemzeti színű villanyvilágítású fel­irattal. 83 A tervezett felállítási időpontot is kitűzték a következő év március 15-ére. A társadalmi összefogás részeredményt hozott. Festetics Domonkos gróf, aki Csertőn volt földbirtokos, 200 pengőt, a Drávavölgyi Áramszol­gáltató RT igazgatója, Madarász Antal 150 pengőt adományozott, és a cég vállalta a villanyvilágítási anyagok biztosítását és azok beszerelését, valamint a villanyvilágítás előállításához szükséges szén költségét. Berkes József helyi téglagyáros az építéshez szükséges téglaanyag felét ajánlotta fel. 84 Ugy látszik, nem mozdult kellőképpen előre az anyagiak gyűjtése, mi­vel a helyi sajtó 1934 decemberében hosszabb cikkben foglalkozott ezzel a témával. Megemlítették, hogy csak abban az évben 72 településen állították fel az országzászlót, s így már 148 helyen „lengaz élőlelkiisiiteret". Megjegyzi, hogy nem hiszi, miszerint a szigetvári országzászló mozgalmat egyetlen egy komoly ember is elfojtani akarná, „mert az ilyen meggondolatlan törekvéseknek határaiban súlyos következményei lehetnek." 85 Valószínűsíthető, hogy az ország­zászló mégsem valósult meg, mivel többet nem találkozunk vele. Egy, a Budapesten felállított, központi országzászlóhoz köthető meg­mozdulásról is tájékoztatást kapunk a sajtóból. A Turul Szövetség szigetvári törzse 15 éves fennállásának évfordulóján Budapesten a Szabadság-téren ta­lálható „Országzászló"díszőrséget állt. A törzs törzsfője, Gaál Ödön itt beszédet mondott és fogadalmat tett. Vitéz Rátvay Imre tábornok is beszé­det tartott, majd átnyújtotta nekik az országzászló jelvényeket. 86 A második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszakerülése feletti örömüket Szigetvár lakói a nemzeti zászlók házaikra való kitűzésével fejezték ki. A szer­kesztőség kirakatában pedig kikerült a „kiegészített országtérkép"} 1 A nemzeti zászló iránti igény megnőtt a háború alatt, de az is lehet, hogy ezek túlságosan nagy hiányáról szóló újságcikkek voltak hatással a lakosság­ra. Tény az, hogy 1942-ben a szigetvári elöljáróság közleményt jelentetett meg a Szigetvári Hírlap hasábjain, miszerint aki nemzeti színű zászlót akar beszerezni, az a délelőtti hivatalos órák alatt jelentkezhet az anyakönyvi hi­vatalban. 88 A nemzeti zászlókat az eddig leírtakon kívül is gyakran használták Szi­getváron. 1925-ben az Országos Faluszövetség Szigetváron négynapos kiál­83 Új Délsomogy, 1934. nov. 25. 1. 84 „Megvalósul a szigetvári országzászló" Új Délsomogy, 1934. nov. 25. 1. 85 Új Délsomogy, 1934. dec. 02. 2. 86 Új Délsomogy, 1936. nov. 01. 3. 87 Szigetvári Hírlap, 1940. szept. 08. 1. 88 Szigetvári Hírlap, 1942. jan. 31. 3.

Next

/
Thumbnails
Contents