A Pécsi Székeskáptalan pecséthasználata (1700-1845) - Baranyai történelmi közlemények 2. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2006-2007 (BML, 2007)
Tanulmányok a történeti segédtudományok köréből - TEGZES FERENC A zászlók szerepe Szigetvár társadalmi életében (1925-1944)
nulásával kezdődött, élén mindig az előző évi nyertes csapat haladt a vándorzászlóval. A dísztribün előtt felállt csapatok zászlóit lányok vagy kiscserkészek megkoszorúzták. „A körzeti versenyen láttuk Szigetváron először ezt az aktust, s nagyon örültünk neki, hogy meghonosították, mivel ennél szebb lélekemelőbb látvánnyal még nem tarkítottak versenyt" - áradozott a tudósító az 1927. évi versenyről/' 7 Utána a vándorzászlót visszaadták a bíráló bizottságnak, hogy a verseny végén a győztes csapat ünnepélyesen átvehesse azt. 68 Az 1930-as évek elejére annyiban módosult a forgatókönyv, hogy az új győztes a régi győztes otthonában vette át a vándorzászlót. A szigetvári járás leventéinek adományozott vándorzászlót 1932-ben a somogyviszlóiak csapata nyerte. Az örömteli esemény egy somogyviszlói kisgazdát, Ambrus Gábort versírásra ihletett. A vers nemcsak a zászlónak, mint jelképnek a szent voltát és követését hangsúlyozta, hanem - a korszellemnek megfelelően - irredenta utalásokat is tartalmazott. Első sorai így hangzottak: „Itt lobogsz előttünk, Hazánk szent jelvénye Most a szorgalomnak a dicső jelképel Ezeréves fényed hintsd közöttünk újra Terjessz hitet s reményt az árva ?nagyarra." 69 Az 1933. évi járási leventeversenyt a szigetváriak nyerték meg. 70 Az ekkorra már kialakult hagyománynak megfelelően az új győztesnek az előző győztes csapat székhelyén ünnepélyes keretek között adták át a vándorzászlót. A szigetvári küldöttség Somogyviszlóra utazott az átvételre. Az ünnepély a templomban kezdődött, ahol Bujtár János református lelkész tartotta a prédikációt, amely nemcsak vallásos, hanem az alkalom miatt hazafias elemeket is bőségesen tartalmazott. A helybeli dalárda a „Bús magyarok" és az „Isten áld meg, véd hazánkat" című dalokat énekelte. A résztvevők a zászlókkal feldíszített leventekertbe vonultak. Nagyszámban voltak jelen környékbeliek is, köztük gróf Festetics Domonkos csertői földbirtokos. A főszolgabíró, dr. Perczel Győző ünnepi megnyitója után a helybeli dalárda elénekelte a „Hiszekegy"-^, majd magyarruhás lányok és leventék szavalókórusa a „Magyar akarat"-ot adta elő. Somogyviszló nevében Mihók Gyula körjegyző adta át a vándorzászlót dr. Raksányi Árpádnak, a szigetvári leventék elnökének. O további megőrzésre - „szintén hazafias beszéd kíséretében" - Massányi József szigetvári levente főoktatónak nyújtotta át. Egy somogyviszlói levente a „Mi 67 Új Délsomogy, 1927. júl. 03. 1. 68 Délvidék, 1929. jún. 02. 2. 69 Új Délsomogy, 1932. szept. 25. 2. 70 Új Délsomogy, 1934. febr. 25. 2.