A Pécsi Székeskáptalan pecséthasználata (1700-1845) - Baranyai történelmi közlemények 2. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2006-2007 (BML, 2007)

Tanulmányok a történeti segédtudományok köréből - TEGZES FERENC A zászlók szerepe Szigetvár társadalmi életében (1925-1944)

Az ünnepség központi része mindig a Hősök szobra előtt zajlott le, ahova a különböző egyesületek zászlók alatt vonultak fel. 40 Március 15-ével kapcso­latban a sajtó hirdette: „A háromszínű magyar zászló, a Kossuth nóta, tudtára adta az egész világnak, hogy él még a magyar és ereje is van, hogy életét, becsületét megvédelmezze. " 41 A nemzeti érzület még jobb elmélyítését célozta, hogy 1932-ben a már hagyományossá vált Keresztény Olvasó Egyletben tartott bankett alkalmá­val a résztvevők nemzeti színű virágcsokrot kaptak. 42 1924. május 20-án hirdették ki az 1924: XIV. tc-t „Az 1914/1918. évi vi­lágháború hősi halottai emlékének megünnepléséiről. A törvény minden év május utolsó vasárnapját nyilvánította a „Hősök emlékünnepé"-vé. Eddig is, és ezután is a szigetváriak a hősi halottakról való megemlékezést össze­kapcsolták a hősökről való megemlékezéssel. A temetőben elhantolt katonák sírjaihoz zászlók alatt vonultak ki leróni kegyeletüket. 43 A törvény életbeléptetése után ezt a megemlékezést az 1923. szeptem­ber 12-én felavatott 44 Hősök Emlékoszlopánál tartotta Szigetvár társadalma. A nagyközönség és a tanuló ifjúság zászlók alatt vonult ide. A napnak olyan jelentőséget tulajdonított a település elöljárósága, hogy - az ünnepség prog­ramjának egyidejű közlésével - felkérte a háztulajdonosokat a nemzeti zász­lók kitűzésére. 45 Pár nappal később, 1928 májusában hangzott el a lelkesítő felhívás, mely a nemzeti zászlónak, illetve a nemzeti színeknek tartalmat is adott: „Öltsön ma zászlódíszt a város, mert ez a nap a hőseinkké, a hősi halottaké. Tiszteljük meg önmagunkat és áldozzunk az ő emlékeiknek a magyar nemzet szí­neivel is. Borítsuk emlékeink fölé a nemzet színeit, amely alatt régen elvéreztek és amely alatt a mi kötelességünk tovább harcolni a magyar jövendőért. Lobogtassa há­zainkon a tavaszi szellő és ragyogja be sugaraival a napfény a kirakatokat és lakások ablakaiban ezeket a drága színeket. Öltsön tehát pompás zászlódíszt a város ezen a pompás tavaszi reggele?!, amikor a múltból vesz tápot a magyar holnap." 46 Az ünnepség délelőtt 10 órakor szentmisével kezdődött, majd a Hősök Emlékoszlopa előtt folytatódott. A Szigetvári Dalosegyesület éneke nyitotta cm-es zászló 4,50 pengőbe, a 150x65 cm-es 6,75 pengőbe és a 200x65 cm-es 9 pengőbe került. 40 A tudósítások nem szólnak arról, hogy saját zászlóik alatt, vagy nemzeti színű zász­lókkal jelentek-e meg. Feltételezhető, hogy amennyiben volt már saját zászlójuk, azt használták erre a jeles alkalomra. 41 Új Délsomogy, 1931. márc. 15. 1. 42 Új Délsomogy, 1932. márc. 17. 1. 43 Új Délsomogy, 1924. nov. 09. 2. 44 SML Szigetvár nk. ir. Hősök emlékműve. 45 Délvidék, 1928. máj. 17. 2. 46 Délvidék, 1928. máj. 26. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents