A Pécsi Székeskáptalan pecséthasználata (1700-1845) - Baranyai történelmi közlemények 2. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2006-2007 (BML, 2007)
Tanulmányok báránya megye és a pécsi egyházmegye történetéből - RADNÓTI ILONA Siklós zsidósága a 18-20. században
A szabályzatban rögzítésre kerültek mindazok a források, melyek a jótékonykodáshoz szükséges bevételeket biztosították. Ezek a következők voltak: tagdíj, adományok, alapítványok és a különböző rendezvényekből és nyilvános gyűjtésekből származó bevételek. A karitatív munkához szükséges anyagi alapok megszervezésének eszközei és módja részben a zsidó közösségek hagyományaihoz kötődött, részben pedig, a kor szokásait, a környezettől átvett mintákat tükrözik. Ez utóbbihoz elsősorban a különböző társas öszszejöveteleket kell sorolnunk. A korabeli szokások szerint ugyanis mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a nőegylet rendezvényein (színi előadások, hangversenyek, táncmulatságok) való részvétel, a belépőjegyek megvétele nemcsak a társasági életben való megjelenést, a kellemesnek ígérkező szórakozást jelenti, hanem a szervező egyesület működésének anyagi (és erkölcsi) támogatását is. Az egyletet alapító, rendes, pártoló és tiszteletbeli tagok alkották. Alapító, pártoló, tiszteletbeli tagok az egyesületben férfiak is lehettek. Rendes tagként azonban csak nők csatlakozhattak az egylethez. Ez biztosította az egylet női jellegének megőrzését, illetve az, hogy a választhatóság intézménye csak őket illette meg. Az alapszabályban a felekezeti hovatartozást, mint a tagság elnyerésének kritériumát nem rögzítették. Az alapító, rendes, pártoló tagságot kérvényezni kellett. A felvételről a választmány döntött. A tiszteletbeli tagságot azonban ki kellett érdemelni, s a döntés a közgyűlés hatáskörébe tartozott. Az egylet derékhadát a rendes tagok alkották. Nemcsak azért, mert rájuk hárult a munka végzése, hanem azért is, mert az általuk fizetett tagdíj jelentette a jótékonykodás biztos anyagi alapjának megteremtését, a folyamatos működés biztosítását. Ezzel magyarázható, hogy rendes tagként csak az a személy csatlakozhatott a nőegylethez, aki 3 éves tagságot és az azzal járó fizetési kötelezettséget is vállalta. Az alapszabályban négy díjkategóriát rögzítettek. Vagyoni helyzettől függően havonta 2,4 vagy 1,6 pengőt, illetve 80 vagy 40 fillért kellett fizetni. A tagdíjak közötti különbségek arra utalnak, hogy az elvárható tagság jövedelmi viszonyai igencsak eltérőek voltak, és összefüggésbe hozható azzal is, hogy a lehető legtöbb nőnek lehetővé kívánták tenni az egylethez való csatlakozást, az intézményesen végzett jótékonykodást. A nőegylet legfelső fóruma az évenként ülésező közgyűlés volt. A közgyűlés hatáskörébe tartozott a 20 tagú választmány, az elnök, az alelnök, a 3 tagból álló számvizsgáló és az 5 fős vigalmi bizottság megválasztása. A közgyűlés fogadta el a pénztáros személyét is. A választások titkosak voltak, a megválasztottak három évre kaptak bizalmat. Az izraelita nőegylet által végzett karitatív munka a kollektív jótékonykodás csoportjába sorolható: az egyének az egylet javára adakoztak, s a választmány juttatta el az adományokat a rászorulóknak, különböző segélyek formájában.
