A Pécsi Székeskáptalan pecséthasználata (1700-1845) - Baranyai történelmi közlemények 2. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2006-2007 (BML, 2007)

Tanulmányok báránya megye és a pécsi egyházmegye történetéből - ÓDOR IMRE Egy főispáni beiktatás „koreográfiája" a reformkori Baranyában

Bevezetés A főispánság történeti előzményei Magyarországon az államalapítás koráig nyúlnak vissza. Maga a méltóság frank-germán eredetű: az uralkodó kíséretéhez tartozókat (comesek) „területi" hatáskörrel ruházták fel. Szent István vármegyei igazgatásának mintájául ez a német területeken kialakult gyakorlat szolgált, amely Magyarországon sajátos módon érvényesült a korai középkor évszázadaiban, az Árpád-ház, ill. az Anjouk időszakában.

1 A magyar nemesi vármegyék élén álló főispánnak (supremus comes), mint a király által kinevezett tisztviselőnek legfőbb feladata az uralkodó személyes képviselete, a királyi és rendi érdekek közti összhang megteremtése volt. E közjogi méltóságot csak nemes származású, arra érdemes személy tölthette be. A tisztség jelentőségét növelte, hogy a kinevezéssel egyidejűleg a „kedvezményezett" az ország közjogi méltóságai sorába emelkedett. így hivatalánál fogva a bárói réteg tagjává vált, s maradt mindaddig, amíg a tisztséget betöltötte. Több család, továbbá egyházi méltóság politikai befolyását azzal is nyomatékosította, hogy megszerezte egy-egy megye örökös főispáni méltóságát, s ezzel örökölhetővé tette az elnyert címet.

2 A főispánok a 16. század közepéig a király, illetve - távollétében - a nádor (királyi helytartó) előtt tették le a Zsigmond 1435. évi dekrétumában rögzített „ünnepélyes, hivatali esküt". A későbbiekben viszont - az uralkodó távollétében - a vármegyei beiktatás részévé vált az eskü letétele.

3 A beiktatás a legkorábbi időktől fogva fényes külsőségek között zajlott le: a vármegyei közgyűlésen bemutatták az ún. kinevezési oklevelet, majd a helyi szokásoknak megfelelően került sor a beiktatási ceremóniára. A barokk kortól a vármegyékben a társadalmi reprezentáció elengedhetetlen részévé vált a tömegeket mozgató főispáni installáció.

4 Baranya vármegye - többek között Bácshoz, Esztergomhoz, Heveshez és Veszprémhez hasonlóan - abban a sajátos helyzetben volt, hogy az „örökös 1 Fallenbüchl Zoltán: Magyarország főispánjai 1526-1848. Bp., 1994. 5. 2 Fekete Lajos: A vármegyei tisztikar a XVI-XVII. században. Bp., 1914. 6-11. Sopron megye 1645 óta volt az „Esterházyak megyéje", Vas megyében, a Batthyányak 1728-tól lettek „örökletesek", míg Esztergom megye főispánja az esztergomi, Bács megyéé a Kalocsai érsek, Biharé a váradi, Hevesé az egri és Baranyáé a - mindenkori - pécsi püspök volt. Lásd Fallenbüchl, 1994. 7-10. 3 Fekete i. m. 10.; Hudi József: Gróf Zichy István főispáni beiktatása 1832-ben. In: Ünnep - hétköznap - emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén. (Rendi társadalom - polgári társadalom 14. Szerk. Pásztor Cecília). Salgótarján, 2002. 149. 4 Takáts Sándor: Fényűzés és költekezés a régi főispáni beiktatáson. In: Takáts Sándor: Kémvilág Magyarországon. Bp., 1932. 179-185.