Gróf Batthyány Kázmér (1807-1854) emlékezete - Baranyai történelmi közlemények 1. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2005 (BML, 2006)

IFJ. RABÁR FERENC Batthyány Kázmér, az eszéki vár kormánybiztosa

3 ágyú támogatásával az alsóvárosból a határőrvidéki katonákat szabályos bekerítő hadmozdulattal úzte ki. 8 A kormánybiztos a várban is egyértelmű helyzetet kívánt teremteni. Szi­gorúan felhívta a tisztikart, hogy tegyék meg hűségnyilatkozatukat. Min­den eddiginél mélyebb válság keletkezett: az erőd a szó szoros értelmében katonai vezetés nélkül maradt. A várparancsnok a tisztségét átadta, a dan­dárparancsnok állomáshelyét elhagyta, a térparancsnoki hely megürült, az erődítési igazgatás, a tüzérségi kar, a Zanini ezred csaknem teljes tisztikara kérte áthelyezését. A magyar katonai vezetésnek Batthyány közreműködésével november vé­gére sikerült a vár új vezetését kialakítania. A nyugdíjazott Jovics István helyé­re a megbízhatónak tartott Friedrich Eder vezérőrnagyot nevezték ki várpa­rancsnoknak. A kormánybiztos az őrség létszámát dunántúli újonc csapatokkal szaporította, az ott szolgáló teljes haderő így 27 századból, 4450 főből állt. 9 A nem csekély létszámú őrség képzettsége, felszereltsége, fegyverzete nem volt kielégítő. Batthyány a vár rugalmas védelmét tartotta célszerűnek, amely a Verőce megyében szerveződő ellenséges katonai csoportok támadó hadműveletekkel való felszámolását jelentette. Ezért október vége óta sürget­te az OHB-t, hogy hadereje megerősítése érdekében lovasságot és legalább egy zászlóalj sorezredi katonaságot bocsássanak a rendelkezésére, kérését azonban nem teljesítették. 10 így is elért kisebb sikereket. 1848. november 13-án Csepinnél és Vuká­nál a Hunyadi gyalogosok az ellenséges előőrsöket megtámadva 130 foglyot ejtettek. 11 A Vukovárról előrenyomuló 2-300 horvát önkéntes, egy zászlóalj határőr két ágyú támogatásával megszállta a Dráva torkolatot és az Eszék környéki falvakat. 1848. november 15-én Batthyány vezetésével 15 század ka­tonaság a Szarvas községben kiépített horvát állásokat rohammal bevette, és ezzel megtisztította a Dráva-torkolatot. A küzdelemben a bal karján ő maga is megsebesült. 12 8 Batthyány Kázmér október 26-i jelentését közli: Közlöny, 1848. október 29. 141. sz. 689, Pesti Hírlap, 1848. november 1. 202. sz. 1025.; Sziits Emil: Baranya megye 1848­49-ben. In: Baranyai helytörténetírás. Pécs, 1973. 38.; Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harczának történte 1848 és 1849-ben. Bp., é. n. I. k. 522-523.; 9 Részletes létszámkimutatás: Batthyány az OHB-nak. 1848. november 16. MOL H2 OHB 3231.; Füzes i. m. 113.; Vörös i.m. 27-29. 10 Batthyány az OHB-nak. 1848. október 27, 30. MOL H2 OHB 1889, 2017. 11 Füzes i.m. 115.; Vörös i. m. 29.; Pest Hírlap, 1848. november 17. 216. sz. 1080. 12 Rácz Sándor a hadügyminisztériumnak. 1848. november 15. MOL H 75 HM 9748; Batthyány az OHB-nak. 1848. november 16. MOL H 2 OHB 3221.; Pesti Hírlap, 1848. november 21. 219. sz. 1092-1093. A gróf sebesüléséről szemérmesen hallgatott, erről titkára számolt be. KLÖM XIII. 487-488.

Next

/
Thumbnails
Contents