Gróf Batthyány Kázmér (1807-1854) emlékezete - Baranyai történelmi közlemények 1. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2005 (BML, 2006)
CSORBA LÁSZLÓ Batthyány Kázmér - emigrációban
volt lehetőség az önvédelmi háború sikeres folytatására. 51 Az sem kérdéses, hogy - amiként arra már a vidini levél kapcsán fentebb is utaltunk - a korabeli politikai nyilvánosságban, a nyugati országok közvéleményének, illetve mérvadó köreinek megnyerésében nagyobb figyelmet kelthetett, nagyobb súllyal léphetett fel egy száműzött kormányzó, mint egy névtelen emigráns. Ehhez persze elkerülhetetlen volt az „ideologizálás" - ám épp ezért a valódi kérdés inkább az, hogy a jövőbeli magyar politikai remények szempontjából mi értelme lehetett, milyen érdeket szolgálhatott ennek leleplezése, vitatása, a nyilvánosság előtti megtámadása? Aligha véletlenül bontakozott ki a későbbiekben éppen ekörül az emigrációs polémia - de előtte még térjünk vissza a levél szerzőségének kérdésére. Nos, a két levélrész közötti stiláris és szerkezeti eltérések, továbbá az érvelés feltűnő egybeesése Szemere Bertalan ekkori Kossuth-kritikájával 52 , amellett szólnak, hogy Batthyány Kázmér levelének utolsó harmadát vagy valóban maga az exminiszterelnök írta, vagy legalábbis a fogalmazás során meghatározó mértékben érvényesült a befolyása. 53 E megfigyelést szinte bizonyossá teszi Czetz János tábornoknak, a párizsi emigráció tagjának az a társasági értesülése, miszerint Kázmér gróf „hősies öngyilkolásához" hárman járultak hozzá. „Szemere a cikket feltette [megfogalmazta] - számolt be Klapka György tábornoknak a történtekről 1852. január 8-án kelt levelében -, és már egypár hét óta 54 készen zsebében hordozta, lesvén a pillanatot, mikor kelljen vele kirukkolni; Dembinski és Bystrzonowski pedig addig bíztatták az asszonyt, míg elvégre Kázmér megunta az egész históriát, aláírta, s elküldte Londonba." 55 Mivel a volt lengyel fővezér, Henryk Dembinski tábornok és hívei - vélt és valódi sérelmeik folytán - Kossuth kritikusai közé számítottak, nem különben az érzelmileg erősen elfogult grófné, könnyen elképzelhetjük azt a nyomást, amelynek a 51 Két mérvadó munka a kérdés széles szakirodalmából: Bona Gábor: Szabadságharc 1848/49-ben. In: Magyarország hadtörténete két kötetben.. Főszerk. Liptai Ervin. Bp., 1984. 547-548.; Hermann Róbert: 1848-1849. A szabadságharc hadtörténete. Bp., 2001. 387. 52 Erre lásd különösen Szemere i.m. 1990. 203. skl. 53 Itt érdemes emlékeztetni arra, hogy Batthyány abban a - már említett - levelében, amelyet a szabadságharc utolsó napjainak történetéről a Kölnische Zeitungban 1852. június 22-én közölt, Kossuthot még-a lemondás ellenére is - érvényes kormányzónak tekintette, lásd 27. jegyzet. Ez a különbség is közvetve Szemere szerzősége mellett szól. 54 Ezt feltehetően nem szó szerint kell értenünk, mert Esterházy herceg levelének megjelenése és Batthyány levelének keltezése között tíz nap telt el. De az sem kizárt, hogy a nagy művek mellett valamilyen aktuálisabb Kossuth-ellenes cikk már hosszabb ideje készen állt Szemere íróasztalán, és csak annak aktualizálásához adott ürügyet a Times-ban közreadott Esterházy-írás. 55 Klapka György: Emlékeimből. Bp., 1986, Szépirodalmi (továbbiakban Klapka). 331.
