Gróf Batthyány Kázmér (1807-1854) emlékezete - Baranyai történelmi közlemények 1. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2005 (BML, 2006)
ÓDOR IMRE A reformkori Baranya politikai arculatának változásai
előzőleg úgy nyilatkoztak, hogy csak akkor állnak az ellenzék mellé, ha Batthyány is személyesen jelen lesz. 38 A kortestanyát Gerdén felállítva a díszes menet átvonult Szentkirályon. A demonstratívnak szánt ünnepélyes bevonulást kellemetlen incidens zavarta meg, a menet két utolsó szánját ugyanis néhány vérbő szentkirályi a kocsmából kirohanva megtámadta, s a szánjából kiszállt Gervay bárót jól helyben hagyták. A következő nap ugyan megjelentek Gerdén a szentkirályiak bocsánatot kérő követei, de egyúttal választójoggal kapcsolatos aggályaiknak is hangot adtak. Az ezt követő két nap a várakozás jegyében telt; a kortestanyán hiába várták a szentkirályiakat, mint később kiderült azok már lekötötték magukat a konzervatívoknak. A pénz azonban erősebbnek bizonyult az elkötelezettségnél és így - nyilván némi huzakodás után - mintegy 200 embert sikerült megszerezni (ami Batthyány Kázmérnak 5 000 forintjába került). 39 A választás előestéjén úgy tűnt, hogy ezáltal a radikálisok többsége biztosított. Az ellenzék fényes külsőségekkel - 500 szánnal, 10 bandával - kísért bevonulására január 17-én került sor Pécsett. Batthyány a Magyar Királyhoz címzett szállodában ütötte fel főhadiszállását. Este Perczel Mór nagy tömeg kíséretében Majláth főispán háza elé vonult, s beszédében a főispánt hazafiúi kötelességére figyelmeztette, utalva egyúttal a halaszthatatlan reformok akadályozásának felelősségére és veszélyeire. Majláth szokott arroganciájával válaszolt, visszautasítva a kéretlen kioktatást, mire az összegyűlt sokaság pokoli zaj közepette szétoszlott. Pár óra múlva a pártok vezetői megjelentek a főispán lakásán a szokásos jelölési értekezletre. A megbeszélés a legnagyobb rendben és egyetértésben folyt egészen Reök Lajos indítványáig. Reök ugyanis a radikálisok erőszakoskodásaira hivatkozva azt javasolta, hogy a választás tisztasága érdekében a főispán vegye igénybe a katonaságot. Erre aztán elszabadult a pokol, az addig megzabolázott indulatok elemi erővel törtek elő; Perczel odáig ment, hogy szemtelen gazembernek nevezte, aki őket ilyesmivel vádolni meri. Reök elmenekült, a felindulástól sápadt főispán - noha a rend hamar helyreállt - azzal az indokkal, hogy ily felhevült kedéllyel egyezségre jutni lehetetlen, távozott, s példáját Batthyány és társai is követték. 40 A másnapi választás valóban katonai közreműködés mellett folyt le. A szavazatszedő bizottság feje a feltétlen lojális Ránolder János kanonok volt, de a bizottságban helyet kapott Batthyány Kázmér gróf és néhány bizalmi embere is. 41 A konzervatív jelöltek Scitovszky Márton és Perczel Imre, a radikálisok Majthényi József és Bésán János báró voltak. A szavazás a nagyterem előtti 38 Glósz i. m. 11. 39 BML Németh Béla Jegyzetek. XX. 14-15. 40 Uo. 15-17. 41 Németh i. m. 675.