Gróf Batthyány Kázmér (1807-1854) emlékezete - Baranyai történelmi közlemények 1. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve, 2005 (BML, 2006)
CSORBA LÁSZLÓ Batthyány Kázmér - emigrációban
bizonyítékaként annak, hogy még maga a történeti igazság tárgyi bizonyítékainak őrzőhelye is játszi könnyedséggel válhat a legendaképződés tehetetlen alanyává... Visszatérve Batthyányhoz, a történelmi véletlen lehetővé teszi, hogy a törökországi emigráns arcvonásait közelebbről is megismerjük. Egy tehetséges, fiatal amerikai művész, Walter Gould keleti utazása során, 1851 júliusában felkereste a magyar száműzötteket, és számos rajzot készített róluk, továbbá a vezető emigránsokról olyan ceruzavázlatokat, amelyek később kidolgozandó, nagyobb képekhez szolgáltak mintául. Az epizódról megemlékező László Károly így írja le a portrét, amelyet a „virgonc, kis szőke festő" a volt külügyminiszterről készített: „Batthyány Kázmér. Miniatúra kép kardkötésig. Öltönye ólomgombos, sötétkék magyar parasztujjas (mint a forradalomban a Hunyadi huszároké volt), kihajló veres élővel, vállán világosabb kék (búzavirág szín) mente. - A kép tökéletes hív és a munka szinte finom [ti. ugyanolyan jó minőségű, mint a Kossuthról készített portré]." A kép valószínűleg azért nem maradt Batthyánynál, mert Gould később ennek alapján festhetett egy nagyobb, „igazi" portrét számára, és talán el is küldte Párizsba - de ez utóbbit csak találgathatjuk, nincs rá semmi bizonyíték. Az „alapkép" viszont fennmaradt a festőnek az Egyesült Államokba került hagyatékában, és máig hűségesen őrzi a grófi száműzött nemes arcvonásait. 24 A kütahyai tavasz lassan nyárba fordult, majd az őszre megjött a havas újesztendő - és Batthyány tulajdonképpen minden látványos feszültség nélkül, ám mégis egyre nyilvánvalóbban jelezte, már életmódjával is, hogy nem ért egyet Kossuthnak az emigráció irányításával kapcsolatos elképzeléseivel. A volt kormányzóban ekkorra már megszilárdult az a meggyőződés, hogy a szabadságharc leveretésének legvégzetesebb oka a politikai és a katonai hatalom széttartása volt. Úgy döntött tehát, hogy - korábbi, kormányzói mandátumát mint a küzdelem vezéri posztját továbbra is magára ruházottnak tekintve - a jövőben saját személyében egyesíti e két funkciót, mi több, már az emigrációban is e vezetői pozíciójának olyan tekintélyt és ezzel járó külső formákat követel, amelyek megkérdőjelezhetetlenné teszik ezirányú, jövőbeli igényét. Számos külföldre kényszerült politikustársa azonban - különösen a nyugat-európai nagyvárosokban élők, Teleki László, Klapka György, Szemere Bertalan, Horváth Mihály, stb. - nem fogadták el ezt a koncepciót és 24 László i. m. 145, 149-151; a képek további sorsáról lásd Vasváry Ödön: Magyar Amerika. Szeged, 1988. 163. Gouldról megemlékezik Perczel ezredes is, de szerinte „[Perczel] Móricz és Batthyány [képmásai] igen rosszak. Oly bárgyú kifejezést adott nékiök, hogy legjobb ismerősük sem tudná belőlük kinézni a hősöket", lásd Perczel i.m. I. 147.
