Források Pécs város polgárosodásáról (1867–1921) - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 15. (Pécs, 2010)
9. POLGÁROSODÁS ÉS ZSIDÓSÁG PÉCSETT / Vörös István Károly
ezennel megengedem, hogy a kiadásában megjelent alább felsorolt szépirodalmi sajtó termékeket, úgy mint: „A magyar nemzet története” című művet írták Szalay-Baróti; „A magyar szabadságharcz története” című művet írta Gracza György; és „Kossuth Lajos, Klapka és Türr István tábornok” című történeti regényt, írta Boross Vilmos, kir. közjegyző' által hitelesített meghatalmazással ellátott saját ügynökei által Baranya vármegye területén terjeszthesse és árusíthassa, illetve jelzett művekre megrendeléseket gyűjthessen. Jelen engedély 1 (egy) évi érvényességgel bír. Pécsett, 1902. évi augusztus hó 31-én, Koszits Kamill Baranya vármegye alispánja BML IV. 1422. B. 10675/1903. EREDETI, KÉZZEL ÍROTT. 154. HELYSZÍNI SZEMLE MORGENSTERN BÉLA LASKASÜTÖDÉJÉNÉL Pécs, 1903. febr. Tekintetes Pécs sz. k. város főkapitányságához Pécs Alólírott alázattal értesítem a tek. főkapitányi hivatalt, miszerint fó. hó 18- án Munkácsy Mihály utca 41. szám alatt a laskasütést megkezdem,521 egyúttal megkérém a tek. főkapitány urat a helyszíni szemlét e hó 17-én délután megtartatni szíveskedjék, hogy munkámban gátolva ne legyek. Pécs, 1903. február hó 16-án. Morgenstern Béla sütő mester Univ. Med. Dr. Ludwig Ferenc Pécs szab. kir. város kerületi orvosa Király utca 27. 104/1902. szám Tekintetes Rendőrfőkapitányi hivatal! Alulírott tisztelettel jelentem, hogy Morgenstern Béla laskasütődéje, Munkácsy Mihály utca 41. sz. házban, mai napon tartott szemle alkalmával kifogástalannak találtatott. Pécsett, 1903. febr. 23-án. Teljes tisztelettel: Dr. Ludwig Ferenc kerületi és tb. főorvos BML IV. 1422. B. 1486/1903. EREDETI KÉZZEL ÍROTT. 155. WEISZ GÉZÁNÉ „BUDAPESTI NAGYÁRUHÁZ” CÉG BEJEGYZÉSÉT KÉRI 1913. júl. Dr. Tausz Dezső ügyvéd Pécs Tekintetes kir. Törvényszék! Pécs! 521 A sütödét vélhetően a környező utcákban nagyobb számban lakó zsidók kóser pékáru igényeinek kielégítésére nyitotta meg üzemeltetője, a laska pászkát is jelent. 375