Források Pécs város polgárosodásáról (1867–1921) - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 15. (Pécs, 2010)
7. MAGYAROSODÁS / Nagy Imre Gábor
lyes szám, hogy a lelkészektől respectáltassék és el ne hanyagoltassék. Különben azok százai, akik az 1880 népszámlálás alkalmával magokat magyaroknak írták be, nem egészen azt akarták kifejezni, hogy ők jobban tudnak magyarul mint németül, hanem hogy magyar érzelműek és Magyarországban születvén magyar honpolgárok. Ami az átiratban említett egyházi éneket illeti, előbbi levelemben nem említettem, most is szívesen elhallgatnám, ha egyenesen nem provocaltatnám azon vád által, hogy elmulasztottam figyelmeztetni illetőleg informálni Nagyméltóságú Főpásztoromat, hogy az ének rendben volt. Egész nyíltsággal kénytelenítetem ennek ellenébe kijelenteni, hogy az évre határozottan már nem emlékszem, de az évek hosszú során át legalább hat évig a templomi isteni szolgálat alatt semmi ének sem volt, meg lehet, hogy a rendelet ki volt adva, de nem volt érvényesítve. Egy ízben jelen lévén a néma isteni szolgálaton, figyelmeztettem az egyik tanító urat mint egykori tanítványomat, hogy mily feltűnő a hallgatag ájtatosság, főleg miután közvetlenül a latinisták miséje után következik, akik szépen énekelnek, és az elemi tanulók unatkoznak, ásítanak, holott a gyermek szeret énekelni, és szíves örömeset dicséri az Istent énekkel. Ezen intelem után volt ének orgonakísérettel, melyet a tanítók felváltva eszközöltek. Két év óta fizetett kántor teljesíti ezt rendesen. Ami az óhajtott és az átiratban említett vegyes bizottságot és annak tárgyalását illeti, ezt fölöslegesnek gondolnám, mert ez csak akkor volna szükséges, ha kilátásba volna helyezve a „visita canonica”-nak ez ügybeni megváltoztatása, de miután valószínűleg minden a régi marad, függőben kellene hagyni az egészet. Végre csekély véleményem szerint legjobb volna zárhatár időt kitűzni és ezt már most kihirdetni, hogy a jövő század megkezdésével 1900-ik évben az összes idegen nyelvek elhagyásával egyedül a magyar fog érvénybe lépni az isteni szolgálat alatt; ezen időtől már csak 13 év választ el bennünket, ebbe az öregek is belenyugodnának, a középkorúak pedig igyekeznének addig elsajátítani a magyar nyelvet, a fiatalok pedig úgyis tudnak. Ez rendes átmenetet képezne, az amily kényes ép oly fontos ügy elintézésére. És az érdem mégis a kezdeményezőké lesz épen úgy, mintha most vitetnék keresztül. Egyúttal bátorkodom tisztelettel csatolni •/• azon német ajkú törzs családok névsorát, amelyek ezidő szerint tekintélyt képeznek és a német isteni szolgálatot óhajtják, nagyon természetes, ha aláírási ív köröztetnék e célból, ezen névsor megsokszoroztatnék. Mely hódolatteljes jelentésem után maradtam Nagyméltóságú és Főtisztelendő Főpásztor Úr szentséges jobbját csókoló legalázatosabb káplánja. U. I. Véleményem szerint nem az oltárnál kellene a reformot kezdeni, hanem legelőbb is a helyi elterjedt német lapot kellene cassalni, a kereskedők német üzlet vezetését magyarra kellene változatni; privát és nem privát helyekeni társalgást németül nem kellene tűrni és csak azután végre kerülne a sor a templomra, mely az említettek megtörténtével önként ajánlkoznék e nemes vállalatra. Mendlik Ágoston apátplébános Pécsett, 1887. február 24-én 310
