Források Pécs város polgárosodásáról (1867–1921) - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 15. (Pécs, 2010)

2. TISZTVISELŐ-ÉRTELMISÉGI RÉTEG / Nagy Imre Gábor

A tisztviselő-értelmiségi réteg besorolása némileg módosult a népszámlálások során. 1857-ben a papságot, tisztviselőket, írókat és művészeket, ügyvédeket és közjegyzőket, egészségügyi személyeket sorolták ide.41 Az 1869-es népszámlálás szerint a pécsi a tisztviselő-értelmiségi réteg 580 fős - ebbe azonban beleértették az alsóbb társadalmi rétegeket is.421910-re a háromésfélszeresére (2106 fő) nőtt a számuk. Ez a kereső népesség arányában is számottevő, 5,1 %-ról történő 8,7%-ra gyarapodást jelentett. Kialakult egy új középosztály, amely állami, megyei, városi közszolgálati tisztviselőkből és gazdasági tisztviselőkből állt. Az utóbbiak, a „fe­hér galléros”-ok létszáma különösen a századforduló után növekedett meg, az ipa­ri üzemek, kereskedelmi vállalatok és pénzintézetek erősödésével párhuzamosan. Az 1900-as népszámlálásban a III. a polgári és egyházi közszolgálat, ill. sza­badfoglalkozás kategóriába az alábbi foglalkozások kerültek: 1. a törvényhozás­ban, 2. a közigazgatásban, 3. az igazságszolgáltatásban, 4. az egyházaknál. 5. a tanügyben, 6. a közegészségügyben, 7. a tudományban, 8. az irodalomban és művészetben stb. tevékenykedők.43 Vitatott a német társadalomtörténetnek az álláspontja, amely a tulajdonos polgárság (Besitzbürgertum) mellett a művelt és tanult polgárságot (Bildungs­bürgertum), vagyis az értelmiséget és közhivatalnokokat is polgársághoz sorolja. Ennek felelt meg az 1900. évi statisztikai besorolás, amely a gazdaság különböző ágaiban foglalkoztatott magántisztviselőket „fehér gallérosok”-at kizárta a tiszt­viselők sorából.44 Elnevezésüktől függetlenül a keresetforrás és alkalmazási viszony alapján kü­lönült el a manapság értelmiségnek, akkoriban inkább szabadfoglalkozásúak- nak, ill. hivatásoknak nevezett réteg. Az különböztette meg őket másoktól, hogy nem tulajdonból és nem segéd- és szolgamunkából éltek.45 A korabeli szóhasználatban a tisztviselők (hivatalnokok) és alkalmazottak há­rom kategóriáját különböztették meg: a tisztikar (magasabb beosztású tisztvise­lők), a segéd- és kezelőszemélyzet (alacsonyabb beosztású tisztviselők, kistisztvise­lők) és végül a szolgaszemélyzet (altisztek). Ez utóbbi kategória már egyértelműen a kispolgárság körébe tartozott. 1883-ig változó volt a köztisztviselők helyzete. Az 1883. évi köztisztviselői tör­vény iskolai végzettséghez kötötte a köztisztviselői minősítéseket. A fizetéseket 1893-ban szabályozták. Minden állami tisztviselőt a hierarchiában elfoglalt hely szerint 11 fizetési osztályba soroltak be. Az I-be tartozott a miniszterelnök, a II-ba a miniszterek, a III-ba az államtitkárok, a Vl-ba a miniszteri osztálytanácsosok, a VII-be a miniszteri titkárok, a IX-be a miniszteri fogalmazók, a X-be a miniszte­ri segédfogalmazók és a Xl-be az irodai segédtisztek. A gyakornokokat (díjjal vagy anélkül) nem sorolták fizetési osztályokba. Minden fizetési osztályon belül 2-3 41 KÖVÉR, 2003. 72. 42 78 pap, 208 köztisztviselő, 85 pedagógus, 90 író vagy művész, 54 ügyvéd, 39 orvos vagy sebész, 6 gyógyszerész és 30 egyéb. KATUS, 1995. 85. 43 KÖVÉR, 2003. 74-75. 44 KÖVÉR, 2003. 81. 45 KÖVÉR, 2003. 72. 29

Next

/
Thumbnails
Contents