Dokumentumok gróf Batthyány Kázmér közéleti tevékenységéről - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 14. (Pécs, 2006)
Dokumentumok 1-165
zánk nevében, mert azért magasztalják annak legkisebb polgárát, mivel lelkében a' haza iránt hű szerelmet találni véltek. 'S ebben nem csalatkoztak, mert ez kötött engem azon párthoz, melly a haza haladásának zászlóját kitűzte, ez karolta fel velem az elsők közt azon ügyet, mellyben hazánk felvirágzásának egyik legnagyobb emeltyűjét látom, 's ha hazánk felvirágzásáról szólok, nemcsak azon külső anyagi részét értem, melly a' legszembetűnőbb, hanem - mint Velence palotáiról mondatott, hogy legnagyobb értékük nem a' pompás csarnokaikban felrakott színekben, hanem a' tenger mélyébe sülyesztett, ama csarnokokat támasztó oszlopokban áll, - úgy én azon oszlopokat értem, mellyeken a' védegylet alapul 's mellyek egy egyszersmind kirekesztőleg egy nemzet morális nagyságának, hatalmának ékei. És ezek: a' a szilárd akarat, az ernyedetlen munkálodás, nagy czél utáni lelkesedés, annak elérésében bátor, de bölcs haladás, szoros hazafiúi összeszövetkezés, férfiúi kitartás 's különösen önmegtagadás, és józan gazdálkodás. Hogy a' védegylet már némi, s' nem csekély eredménnyel dicsekedhetik, azt annak köszöni, hogy ezen erények iránti sympathia még nincs a' nemzetből tökéletesen kiirtva söt hogy ezen erények a' nemzet azon kis részének lelkében még rászorulnak, kikhez e szavaimat intézni szerencsém van. De vájjon átalánosan gyökereznek-e meg a' magyar nemzet keblében azt csak a jövendő mutatja meg. Ha hazánk jelen állapotját, ha a'mindennapi eseményeket tekintem, ha mihelyt a közelebbi hírlapot kezembe fogom, minden nap az ország 3-4 pontján, vagy az alkotmányos lényegnek alkotmányos formák általi kijátszását vagy ezeknek is legázoló kis zsarnokok önkényétöli pártoltatását ha minden felöl egy nagy inquisitio vagy "Vehn-Gericht"- hez hasonló rejtélyes hatalomnak nyomasztó működését veszem észre, ma alkotmányosan sújtván szabadságunk vagy nemzetiségünk egyik táborszemét elszakasztván szent koronánktól legdrágább gyöngyét, ha más részről pedig másra alig akadok, mint hol alkotmányos ellenállást vártam, halálos apathiára - hol megrovó férfiúi szózatot: el nem múlásra; hol független jellemet: hivatal hajhászatra, hol szilárd hazafiságot: megnyugvó alávetésre 's a' már mindennapi renden levő partolási 's hithagyási botrányokra: akkor megvallom - szivem sülyed, most azon meggyőződés rögződik bennem, hogy nem a' kór melly azon csorbát ejti, teszi azokat halálosokká, hanem azon testületek elromlottsága, mellyen a legcsekélyebb sértés is kelésik fakad, 's hogy - elszomorító dolog kimondani - jelen ivadékunk szerkezetén egy irtózatos szociális seb rágódik. 'S ha azt továbbá nyomozzuk miben áll? hol az az ember, kiben nem találunk eredetileg, s ifjú korban minden szép 's jó irányt vevő szivet 's minden alávalóságot utáló lendületet? 's mégis hányszor nem találunk érettebb korban épen ezekkel ellenkező eljárást? ennek okát én egyebütt nem találhatom, mint azon, talán az emberiség fokozatában alárendeltnek látszó, de nekünk legszükségesebb tulajdonságok hiányában, mellyek a védegylet életének nélkülözhetlen feltételéül fűznénk 's épen ez által kötötte össze olly szorosan magának 's a hazának sorsát, hogy majd már együtt fognak élni vagy halni 's ezek: azon szilárd önmegtagadás, melly szükség esetében nélkülözni tud; azon józan gazdálkodás, melly legbiztosb kartámasza az elvetemedettség örvényében önkénytelen elsodortatás ellen. Ti, hazánk fejledezö ifjúsága, kik itt nagy számban jelen vagytok, 's kik a világ ugy nevezett kiábrándulásai, de jobban mondva az önzésnek ürügyül használó sopli[.. .]nói 's ragadó példái által még nem rontva éltetök tavaszán az előttetek fejlő történeteket és személyeket még a tiszta erkölcsiség "hazafiság mértéke szerint elitélni", rokon vagy ellenszenvek jelzik - bár mennyi korholást vontatok is már az által magatokra - e szerint kimérni szoktátok ti,