Dokumentumok a baranyai cigányság történetéből - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 13. (Pécs, 2005)
Baranya Megyei Tanács Egészségügyi és Szociális Bizottsága Cigányügyi Albizottsága üléseinek jegyzökönyvei előterjesztésekkel
- a munkaviszonyukat megszüntetöket állandóan figyelemmel kell kísérni, vizsgálva azt, hogy mely vállalattal, milyen indokkal távoznak, miért szűnt meg a munkaviszonyuk, - az általános iskolát végzettek, vagy iskolából kimaradókat a társ szakigazgatási szervekkel együtt vagy beiskolázzák, vagy munkába állítsák, - a vágóhídi lakosokat évente egy alkalommal felkeresik, és tájékoztatják a munkalehetőségekről és felmérik igényüket (ápr. 10.) - a munkaügyi szerv minden év végén a munkaerőforgalmi jelentés elkészítésével egyidejűleg mérte fel a foglalkoztatottságukat és helyzetüket, - a járási hivatallal koordinálva a járásból jelentkező munkavállalók elhelyezését segítsék elő. Komló város: A városi tanácsnál az együttműködés és kezdeményezés sokoldalú, konkrét és ismert. Új vonás, hogy a szakmukástanulókkal kiemelten foglalkoznak és patronálják őket. Az intézkedési tervet a vb. ez évben tárgyalja. Tanácsi bizottságot is létrehoztak a feladatok megvalósítása érdekében. A tanács 1974. második felében 63 főt állított munkába, akikből 34 nő volt. Mohács város: Valamennyi munkáltató részére megküldték a foglalkoztatás bővítésének felkérésére készített levelet, továbbá - kiemelten foglalkoznak a cigányszánnazásúak munkábaállításával, - a tanulmányaikat befejező cigány fiatalok részére soron kívül kiadják a munkakönyvet, ezzel egyidejűleg gondoskodnak megfelelő munkahelyről, - a cigány tanulókat és szüleiket fokozottan segítik a pályaválasztási döntésekben, - a továbbtanulni szándékozó cigányfiatalok beiskolázását messzemenően támogatják, ezen túlmenően igyekeznek a vállalatoknál társadalmi ösztöndíjat is biztosítani. Siklósi járás: Sajnos az ezzel megbízott 2 személy hosszantartó betegsége miatt beszámolni nem tudott, de eredmények úgy tűnik itt is vannak. Pécsi járás: A járási hivatalon (sic) a községi tanácsi vezetők értekezletén a tisztségviselőket felkérték, hogy a cigány lakosság foglalkoztatásával és helyzetével kapcsolatban készítendő végrehajtó bizottsági előterjesztésekhez és az ülésekre minden esetben kérjenek segítséget és közöljék az ülések időpontját - A munkaügyi szakigazgatási szerv 1974-ben figyelemmel kísérte azt, hogy a munkaképes korú cigány lakosság közül először munkát vállalni akarók számszerinti és korcsoportonkénti munkakönyv igénye miként alakul, 14-19 évesek részére 28 20-39 „ „ 9 40-59 „ „ 5 összesen 42 db új munkakönyvet adtak ki. Az új munkakönyvvel rendelkezők kö zül 25 fő a járás területén helyezkedett el. - 1975. II. félévben Szentlőrinc és Pécsvárad nagyközségek területén lévő valamennyi munkáltatónál - a helyi szervekkel együtt megvizsgálják a cigány munkavállalók helyzetét. Sásdi járás: A járásban a községi tanácsok folyamatosan foglalkoznak a cigány lakosság helyzetének javításával. Az elmúlt évben (1974) a járás 16 községi tanácsa közül 13 végrehajtó bizottsági ülésen tárgyalták a cigány lakosság helyzetének alakulását. Határozatok születtek a konkrét feladatok megoldására és mindenütt intézkedési tervet készítettek. Ezek közül mint követendő példát ki kell emelni a Mágocsi Községi Tanács VB-ának határozatait, miszerint - házhelyet biztosítanak négyszögölenként 5 Ft-os egységáron,