Dokumentumok a pécsi cigányság történetéből 1959-1990 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 11. (Pécs, 2003)

Pécs Megyei Jogú Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei

vállalatok közölték azt is, hogy a következő 5 évben sem kívánnak cigány származású lako­sok részére szolgálati lakást biztosítani. A felmérés alapján lakást építeni szándékozó cigány a kerület területén jelenleg csak egy van, név szerint Kovács György, Bogár u. 23 sz. alatti lakos. A kerület területén jelenleg 13 cigány származású család él 64 családtaggal, kiknek elhelyezése 1963. december 3 l-ig nem látszik biztosítottnak, mert a megüresedett lakások a legtöbb esetben szükség jellegűek. Az elhelyezés nem oldható meg azért sem, mert a cigány családok nagy része inkább fuvaro­zással foglalkozik, lovaik, egyéb állataik részére istálló nem biztosítható. A cigány putrik felszámolásával kapcsolatban megoldás lehetne az, hogy a Tüskés dűlő­ben és a Basamalom út környékén lévő állami házakban elhelyezett néhány bérlő részére a kerületi tanács a városban biztosítana lakást. Az így felszabaduló lakásokba a legrosszabb körülmények között lakó, esetleg 4-5 cigány családot tudna a II. ker. tanács elhelyezni. De így is fennállna viszont az, hogy a Tüskés dűlő és a Basamalom környékén cigány település keletkezne, ami nem lenne célszerű. A III. ker. tanács területén lévő üzemek közül csak az Uránércbánya Vállalat helyezett el eddig 3 cigány családot szolgálati lakásban. A többi üzemeknek csak munkakörrel kapcso­latos szolgálati lakásaik vannak, s miután ezeket szakképzett dogozóiknak juttatják, cigány származású dolgozó ezideig ilyen lakásban elhelyezést nem nyert. Az Uránércbánya Vállalatnál a következő 5 év folyamán újabb 2-3 család elhelyezésére kerül sor, a többi üzemeknél cigány származású dolgozó elhelyezésére nem lehet számítani. A kerület területén 19 putriban lakó cigány család elhelyezése volna szükséges, azonban a kerület lakáshelyzete ezt jelenleg nem teszi lehetővé. Abban az esetben is, ha a III. ker. ta­nács kiutalható lakással rendelkezne, intenzív agitációs munkára volna szükség ahhoz, hogy a jelenleg putriban lakó családokat rendes lakásba költöztessék át. Lakásépítési szándéka csak egy-két családnak van, de anyagi alappal ők sem rendelkez­nek. Telekjuttatáson felül teljes egészében állami segítséggel szeretnének házat építeni, amit utólag törlesztenének. [...] Pécs, 1962. július 16. Körösi Lajos s. k. v. b. elnök BML PMJVT VB. üléseinek jegyzőkönyve 1962./2. 11. Beszámoló a v.b. elnöke által a végrehajtó bizottság két ülése között a végrehajtó bizottság feladatkörébe tartozó ügyekben hozott döntésekről, utasításokról, valamint a végrehajtó bizottság lejárt határidejű határozatainak végrehajtási módjáról és eredményeiről. [...] A végrehajtó bizottság 54/1962. számú határozatával utasította az építési és közlekedési osztály vezetőjét, készítsen kimutatást a városban lebontásra kerülő épületekről és arról, hogy a lebontásra kerülő épületek anyagából milyen mértékben részesíthetők a cigány lako­sok. Az anyag odaítélésénél az osztály kérje ki a cigány albizottság véleményét.

Next

/
Thumbnails
Contents