Dokumentumok a pécsi cigányság történetéből 1959-1990 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 11. (Pécs, 2003)
Pécs Megyei Jogú Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei
osztály célkitűzései között szerepel. Az Albizottság egy éves munkáját 1977-ben fogja az Ifjúságpolitikai Bizottság elemezni. 4. Egészségügyi helyzet Pécs város egészségügyi intézményei és szolgálatai az 1974. évben kidolgozott és időközben a szükségesnek megfelelően módosított intézkedési tervük alapján végzik a cigány lakosság életkörülményeinek figyelemmel kisérését, és azok javítására tett intézkedéseket az alábbiak szerint foganatosítják: A városi egészségügyi szolgálat területén az elmúlt évben erőteljesen megindult munkajavító mozgalom során, igen sok egészségügyi dolgozó vállalta társadalmi munkában a cigány lakosság helyzetével kapcsolatos elemző, értékelő, felvilágosító és nevelő munkát. Körzeti orvosaink gondos felmérés után egészségügyi gondozásba vették a cigány lakosságot. A gondozásba vett ezen népréteg morbiditási vizsgálatai feldolgozás alatt állnak. Tüdőgondozó Intézetünk is fokozott gondot fordít a cigány lakosság szűrésére és megbetegedés esetén a kezelésekre. Aktív tbc-s betegség miatt jelenleg 4 cigány lakos szerepel nyilvántartásukban. Utókezelési és ellenőrzési csoportban szintén 4 cigánybeteg szerepel. A gyermek tbc-gondozó vezetőjének tájékoztatása szerint még mindig nagy gondot okoz a cigánygyermekek tuberculin szűrésének, illetve a BCG védőoltásának a kivitelezése, mivel a beidézettek nem jelennek meg. Ezért az elmúlt időszakban több alkalommal kértek rendőri segítséget a védőoltások elvégzéséhez. Különösen fontos az alkohol elleni küzdelemben a cigány lakosság körében végzett felvilágosító és nevelő munka, tekintettel arra a felmérésre, amely szerint 14-15 éves kortól már 30-40% alkoholizáló fiatal van. A detoxikáló állomáson 1975-ben és 1976.1. félévében 2098 beteget kezeltek. Közülük 159 volt cigány, az összes beszállítottak 7,6%-a. Még feltűnőbb a kezelt cigányok között a nők magas aránya. A 159 beteg közül ugyanis 115 a férfi (62%) és 44 a nő (38%) Az összes beszállított beteg nő 23%-a cigány. Az Idegbeteggondozó Intézetben 15 cigány beteg rendszeres gondozása folyik (elmebetegség, gyengeelméjűség stb.). A szakrendelési hálózat ugyancsak kiemelten foglalkozik a cigány betegekkel. Kórházi elhelyezés szükségessége esetén igyekszünk mielőbb a férőhelyet biztosítani, azonban igen gyakran nem élnek a biztosított lehetőséggel. Az Anya- és Gyermekvédelem területén a körzeti gyermekorvos és a védőnő együttes feladata a terhes, illetve az újszülött csecsemő és kisgyermek fokozottabb látogatása. A felvilágosító - nevelő munka eredménye a cigány lakosság szemléletében történő lassú javulás. Ezt bizonyítják a betegrendeléseken, ügyeleten, valamint a terhes és csecsemő tanácsadásokon való megjelenések megnövekedett arányai. A cigánygyermekek egészségének megóvása érdekében a különböző szakigazgatási szervekkel (Kerületi Hivatal Gyámügyi Csoportja) a szoros kapcsolat biztosított, különös figyelmet fordítva a szociálisan és erkölcsileg veszélyeztetett gyermekekre. (Segélyezés, állami gondozásbavétel, intézeti elhelyezés, méltányossági anyasági segély stb.). A csecsemőhalálozás csökkenésében is megmutatkozik a komplex (társadalmi és egészségügyi) tevékenység eredményessége. A területi gondozásba vett cigány csecsemők halálozása a 10 év előtti 8,1%-ról 1,7%-ra csökkent.