Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1950-1990 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 10. (Pécs, 2003)
A Baranya Megyei Tanács testületi üléseinek anyaga
rint „a tanács tevékenysége során érvényre juttatja a nemzetiség jogait" - határozta el Nemzeti Bizottság létrehozását. Ez a bizottság a Szervezeti és Működési Szabályzat 1973-ban történt módosításáig a Művelődés és Egészségpolitikai Bizottság keretében albizottságként működött. Mind az albizottság, mind a bizottság arra törekedett, hogy eleget tegyen a tanácsi bizottságok számára megjelölt javaslattevő, véleményező, előkészítő, ellenőrző és koordináló feladatainak. A bizottság - még mint albizottság - abban a szerencsésnek minősíthető helyzetben kezdte meg működését, hogy első ülésén megvitathatta azt a jelentést, amely az MSZMP Baranya megyei Végrehajtó Bizottság elé került a megyénkben élő nemzetiségek helyzetéről. E jelentés átfogta a megyében élő mindkét nemzetiség: a délszláv és a német nemzetiség összes problémáját, s a problémák megoldására megfelelő javaslatokat is tartalmazott. A bizottság e jelentést még a Párt Végrehajtó Bizottság ülése előtt vitathatta meg, így ott a vitán ismertetésre kerültek a Nemzetiségi Bizottságban elhangzott, illetőleg megfogalmazott álláspontok és javaslatok is. Még az ún. „csonka ciklus" idején további két igen fontos témával foglalkozott a Bizottság, éspedig: - a nemzetiségi szövetségekkel kötendő együttműködési megállapodásokkal és - a nemzetiségi lakosság demográfiai vizsgálatának problémájával. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségével és a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségével együttműködési megállapodások kezdeményezését a megyei tanács Szervezeti és Működési Szabályzata írta elő. Az együttműködési megállapodások megkötését elsősorban az tette szükségessé, hogy mind a megyei tanács, mind a két nemzetiségi szövetség feladatai megfelelő megfogalmazást nyerjenek, s lehetővé váljék ezeknek a feladatoknak a végrehajtása során a munka kellő összehangolása, kiegészítése, folyamatosságának biztosítása. Azt is célul tűzték ki e megállapodások, hogy a nemzetiségi politika területén végzett munkát tudatosan tervszerűvé, ellenőrizhetővé és értékelhetővé tegyük. A két megállapodás kidolgozását, végleges megszövegezését a politikai átgondoltság és céltudatosság jellemezte. Az együttműködési megállapodások keretjellegűek, évenként munkaterv megkötését kívánják meg, amelyek folyamatosan ellenőrizhetők s évenként értékelhetők. A megállapodások aláírására 1972 őszén került sor, s akkor hatályba is léptek. A megye nemzetiségi lakossága demográfiai felmérésének célja az volt, hogy a Baranya megyei Tanács a megyében élő nemzetiségi lakosságra vonatkozóan az eddigieknél részletesebb, megbízhatóbb és a különböző intézkedések alapjául szolgáló adatokat, ismereteket szerezhessen. Ezt a munkát a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem kihelyezett Nappali Tagozatának Módszertani Tanszéke végezte a Központi Statisztikai Hivatal kötelékébe tartozó és helyi szakértők közreműködésével. A Nemzetiségi Bizottság megalakulásakor tervbe vette, hogy a jelen tanácsciklus első felében az alábbi kérdéseket kívánja megvitatni s a viták alapján javaslatait a megyei tanácshoz, ill. a végrehajtó bizottsághoz terjeszteni: - a nemzetiségi anyanyelvi oktatás helyzete a megyében, - a magyarországi délszlávok országos múzeumának létrehozása, - a német nemzetiségek néprajzi kincseinek összegyűjtése és bemutatása, - a Magyar Rádió Pécsi Stúdiója nemzetiségi szekcióinak tevékenysége, - a nemzetiségi pedagógusképzés helyzete és feladatai, - a nemzetiségi báziskönyvtárakkal kapcsolatos feladatok, - a művelődési központok nemzetiségi vonatkozású tevékenysége,