Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1945-1950 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 9. (Pécs, 2002)

III. A német lakossággal szembeni intézkedések

vékenységét, hogy elkedvetleníti őket a további munkától és csak azért nem mondanak le tisztségükről, mert feltétlenül meg vannak győződve arról, hogy a felsőbb fórumon ezen dolgokról nem tudnak, avval egyet nem értenek és ha az tudomásukra lesz hozva, igyekezni fognak azt jóvátenni, másodsorban pedig sokat szenvedett szegény hazánk ellen való vétek­nek tartanák azt, ha most ilyen nehéz időkben sértődésből tisztségükről lemondanának, ami­kor kart karba téve kell mindenkinek dolgoznia még erején felül is, el kell követni mindent, hogy az ilyen bántó eljárások megszűnjenek és ezt leginkább az által lehet elérni, ha minden egyes ilyen eset felsőbb hatóság tudomására lesz hozva, az i g a z s á g keresésétől nem sza­bad visszariadni, minden akadályt az útból el kell hárítani, mert csak így fogjuk elérhetni azt, hogy a hőn óhaj tolt demokratikus Magyarországot tartósait felépíthessük és úgy meg is tarthassuk. A bizottságok kimondják, hogy a sérelem orvoslása végett ezen határozatot a belügymi­niszter úr, a Főispán úr és a Vármegyei Rendőrkapitánysággal közli, s kérnek sürgős intéz­kedést. Egyben bejelentik a Belügyminiszter Úrnak, hogy amennyiben szükségesnek látja, tartson vizsgálatot, amely megállapítja azt, hogy a bizottságok hivataluk magaslatán áll­nak-e, vagy sem. Bejelentik végül azt, hogy Vajszló község lóállományának mintegy 71 %-t elvitték, így igen számottevő, még az is, ha újra két ló hiányzik a községből, amiért is kérik a mielőbbi munkába állíthatásuk végett az azonnali idevaló juttatásukat, miután ezen két ló 30 hold föld megművelését van hivatva elvégezni. Kivonat hiteléül: Bendik Gyula elnök. BML. Bvm.főisp.ált. iratok. 864/1945. 67. a) Baranyavármegye és Pécs város főispánjától. 1014/főisp.v. 1945 .szám. Külügyminiszter Úrnak, Budapest. A mai nap folyamán megjelent nálam egy jugoszláv katonai küldöttség, s kérte, hogy a jugoszláv területről még a múlt év folyamán Németországba menekült, de időközben onnan visszatért, s jelenleg Baranyavánnegye területén tartózkodó svábok tulajdonát képezett lo­vakat és traktorokat részükre átadjam. Nekem mindössze 4 traktonól és 30 lóról van hivata­los tudomásom, ezzel szemben a jugoszláv küldöttség 40 traktort és 380 lovat követel. A Szövetségi Ellenőrző Bizottság itteni képviselőjével, Ocskány ezredes úrral folytatott megbeszélésem alapján a tényállás tisztázására, a vitás kérdések eldöntésére, illetve a trak­torok és lovak pontos számának megállapítására egy vegyes bizottság kiküldéséi határoz­tam el, mely bizottság az orosz és magyar katonai hatóságok, a baranyavármegyei rendőrfőkapitányság, végül hivatalom kiküldöttjéből áll. E bizottság munkájának eredmé­nyét Miniszter Úrnak jelenteni fogom. A további eljárásra nézve Miniszter Úrtól sürgős rendelkezést kérek. Megjegyzem, hogy a jugoszláv katonai hatóságok a jugoszláv területről elmenekült, s oda visszatérni akaró svábokat a határon átengedni nem hajlandók. Pécs, 1945. október 15.

Next

/
Thumbnails
Contents