Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1945-1950 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 9. (Pécs, 2002)
III. A német lakossággal szembeni intézkedések
tása. Ismeretes, hogy a téglagyári munkások csakis természetbeni ellátás mellett (némi készpénz fizetéssel) hajlandók dolgozni, s még hozzá jóval nagyobb igényekkel - mint amennyi a szükséges fejadag - értendő ez főleg a zsírra és lisztre. Nagyon természetes, hogy ezen munkások a téli időszakban nem dolgozhatnak, viszont akkor is élniök kell, s ezért kénytelenek oly nagy természetbeni járandóságot kérni, melyből a téli időszakra szükséges liszt és zsír szükséglettik fedezhető. Ezen munkások más foglalkozást természetesen nem folytathatnak, mert munkaszakuk összeesik a mezőgazdasági munka időszakával. De nemcsak ezen munkásokra kellene gondolnunk, mert a munkás - aki az újjáépítési munkába teljes erejével belefekszik - csak úgy tud jól és eredményesen dolgozni, ha nincsenek élelmezési gondjai. Ma pedig az a legfontosabb, hogy az újjáépítő munka megszakítás nélkül minden akadály és nehézséget kiküszöbölve - follyon. Ismételjük, nem ismerjük a hivatkozott rendelet intencióját, de a rendelet vétele után tartott megbeszélésünkön az a vélemény alakult ki, hogy az elhagyott javak kormánybiztosi teendőivel megbízott miniszteri biztos úrnak az az elgondolása, hogy a Textiliparés Tej szövetkezetek el legyenek látva nyersanyaggal. Ha ez a cél, akkor vélemény üitk szerint azt úgy is meg lehet oldani, hogy a már juttatott, vagy juttatandó földigénylőt kötelezni lehet arra, hogy a juh, bárány stb. jószágok után évenként egy bizonyos mennyiségű nyersanyagot adjon le. Viszont a szaporulat a juttatotté volna, mely által a juttatott jobb anyagi helyzetbe kerülne, sorsa elviselhetőbbé válna és ezáltal az ország gazdasági helyzete megerősödne, s ugyanakkora kis embereken történne segítés. Szerintünk ez szociális intézkedés lenne. Ugyanez a helyzet a tehén és borjú juttatással kapcsolatban is. A tehénnel juttatott földigénylőt - családtagjait figyelembe véve általa visszatartandó tejmennyiségen felül - kötelezni lehetne a tcjbeszolgáltatásra, melyet valószínűleg örömmel tenne, mert a jószág az ő tulajdonát képezné. A 600/1945.M.E. számú rendelet a nincstelen embereken akar segíteni a földjuttatással, melynek elmaradhatatlan tartozéka a jószágállomány. A sertéseknek és tengerinek a Malomipar részére való leadását azonban semmi képpen sem tudtuk magunknak megmagyarázni. Mint már említettük a sertésre éppen olyan szüksége van a nincstelen parasztnak, mint az egyéb jószágokra. Amennyiben felesleges sertés állana rendelkezésre a szétosztás után, azt egyes - nem földigénylőnek is ki lehetne adni hizlalásra, mivel a tengeri igénybe vételéről is szól a rendelkezés. Miért kell a sertéseket pont a malomiparnak átadni? Akár a közellátási hivatal is meg tudja hizlalni az igénybeveendő kukoricával. Amennyiben egyes vállalatok munkásai, vagy tisztviselői ellátására lenne igénybevéve néhány sertés, azt pedig szintén egy nincstelen szívesen felhizlalná - gondozná - a rendelkezésre bocsátott kukoricával, ha ő maga a több sertés kihizlalásáért egyet magának hizlalhatna. A földigénylők közötti szétosztást azonban már az említett módon jó volna, lia az elhagyott javak kormánybiztossága végezné, mint függeüen szerv, mert sajnos tapasztalatból tudjuk, hogy az elosztásnál a sógor-koma és jóbarát viszony érvényesül egyes helyeken. Ez által elkerülendő volna az, hogy a földigénylő bizottság tagjai egymásnak kedvezzenek, vagy hogy a telepesek csak a maguk érdekét nézzék más nem telepes földigénylővel szemben. Az állatállománynak egy helyre való összegyűjtése több okból kifolyólag sem tanácsos. Bizottságunk tagjai kijelentették, hogy amennyiben a most említett rendelkezést végre kell hajtani, úgy mindnyájan lemondanak nemcsak bizottsági tagságukról, de a földjeikről is, mert nem vállalják az igénylőknek azt a szemrehányását, hogy „adtatok jószágot és most visszaveszitek." Ez arra adna alkalmat, hogy a földhözjuttatottaink hitét megrendítsük abban, hogy a földet is majd visszaveszik tőlük egyszer.
