Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1923-1938 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 8. (Pécs, 2001)

III. Német nemzetiségi mozgalom

VII. Javaslatok. 1. A radikális német nemzetiségi irányzat vezetői és a Deutsches Volksbildungsverein alapítói felszólítandók volnának, hogy Baranya- és a többi vármegyében a német lakosság körében a „Sonntagsblatr-ban, a „Katholischer Volksvereinskalender"-ben és egyéb nyomtatványok, valamint az egyetemi hallgatók és egyéb agitátorok útján kifejtett német nemzetiségi agitációval hagyjanak fel, men a német lakosság körében, a lakosság és hiva­tott vezetői, a közigazgatási és tanügyi hatóságok között egyenetlenséget szítanak anélkül, hogy egy lépéssel is előbbre vihetnék a végrehajthatatlan radikális német nemzetiségi program végrehajtását és emellett lehetetlenné teszik annak a munkaprogramnak a végre­hajtását, mely a német lakosságnak, kultúrszükségleteinek a több évszázados hagyomá­nyos államhűségnek megfelelöleg a magyar nemzeti közélet keretein belül a kormány által tervbe vett kielégítését. 2. Az Országos Katholikus Népszövetségnek tudomására kellene hozni, ne engedje meg, hogy naptáraiban keresztény katholikus cégér alatt a szélső nemzeti irányzatnak pro­pagandát csináljanak, (I. az 1923. és 1924. évi naptárt), a katholikus német lakosság haza­fias érzületét előbb-utóbb megrontsák, a „Los von Rom" jelszó alatt éket verjenek a katholikus német lakosság és annak papsága közé. 3. A m. kir. földmívelésügyi minister úr megkeresendő volna, hogy 1.) a világhírű vil­lányi bortermelés és borértékesítés, az I. fejezet alatt foglaltaknál fogva bármily áldozatok árán is lehetővé tétessenek, nehogy a világhírű villányi bortermelési vidék teljes pusztulás­nak induljon. Ha a vi lányi bortermelés a nemzeti vagyon kárára elpusztul, azt később a legnagyobb áldozatok árán sem lehet többé visszaállítani. A földmívelésügyi m. kir. minister úr küldje ki az illetékes szőlőművelési és borászati felügyelőt Villány községbe és vidékére és a helyszínen szerzett tapasztalatai alapján te­gyen a világhírű villányi borvidék megmentése érdekében sürgős előterjesztést. A m. kir. földmívelésügyi minister úr kerestessék meg aziránt is, hogy figyelemmel arra, hogy Villány, Magyarbóly, Ivándárda, Németbóly és Leány csók községekben az 1000-3000 K.-ás munkabérek miatt panaszok merültek fel, a járási munkabér megállapító bizottságok alapíttassanak meg, a munkabér megállapító bizottság feladatkörére vonatko­zó kormányrendelkezések tétessenek közhírré és a munkaadók hívassanak fel, hogy mun­kásaiknak méltányos és igazságos, a megélhetést biztosítani hivatott munkabért fizesse­nek. A télvíz idején megnyilatkozó munkásnyomor káros következményei elsősorban a munkaadókat fogják sújtani. A baranyavármegyebeli munkabérekre vonatkozó statisztikai adatok szerint beszerzését kívánatosnak tartanám, mert a tényleges baj csakis a munkabérekre vonatkozó pontos sta­tisztikai adatok figyelembevételével, alamint a vármegye alispánjának és a gazdasági fel­ügyelőnek a meghallgatása alapján volna teljesen híven és tárgyilagosan megállapítható. 4. A m. kir. kereskedelemügyi minister úr megkeresendő volna, hogy a magyarbólyi vásár engedélyezése, illetőleg az uradalom hozzájárulásának kieszközlése iránt a II. feje­zet alatt foglaltak értelmében hivatalból intézkedjék. 5. A kereskedelemügyi minister úr aziránt is megkeresendő volna, hogy a világhírű vil­lányi bortermelés megmenthetése érdekében tegye megfontolás tárgyává, vajon a hivatá­sos villányi bortermelők borainak Csonkamagyarországon való értékesíthetése végett nem volna esetleg alacsonyabb vasúti tarifa alkalmazható, illetőleg a kereskedelemügyi

Next

/
Thumbnails
Contents