Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1923-1938 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 8. (Pécs, 2001)

II. Szerb optálás

75/biz. 1925. Mélt. m. kir. Belügyminister Úr! A külföldieknek az ország területén lakhatásáról kiadott 200.000/VTI. 1925. sz. B.M. rendeletre utalással mély tisztelettel jelentem, hogy a kormányzati hatóságom alatt álló Baranyavármegye területén az ide mellékelt jegyzékben felsorolt egyének laknak, akik a trianoni békeszerződés 64. cikke alapján az S.H.S. állam javára optáltak. A dolog természetéből folyólag akként intézkedtem, hogy a jegyzékben felsoroltakra nézve a fent idézett rendelet ne alkalmaztassák, miután ezek állandó itteni lakosok, akik­nek itt tartózkodása a trianoni szerződésben és az azzal kapcsolatos államközi egyezményekben leli jogalapját. A pécsi S.H.S konzulnak hozzám intézett panaszaiból arról nyertem tudomást, hogy más törvényhatóságok területén a hatóságok - 200.000 sz. rendelet intézkedéseit az S.H.S. állam javára optait egyénekkel szemben is alkalmazásba veszik, tőlük tartózkodási enge­dély, illetőleg lakhatási bizonyítvány megszerzését kívánják. Bár a felpanaszolt konkrét esetekben megkeresésemre az illető hatóságok ezen követe­lésüktől elállottak, mégis szükségesnek tartom erről Nagyméltóságodnak jelentést tenni, hogy a kérdésnek az ország egész területére egyöntetű kezelése biztosíttassék. Pécs, 925. VI/4. F[ischer Ferenc] BML. Bvm. főisp. biz. 113/1925. 27. Baranyavármegye alispánjától 25. szám./alisp. ein. 1925. Bizalmas! Másolat. M. kir. Belügyminister Úr! Budapest. 4712/VII.res. 1925. szám alatt az S.H.S. állam javára optait vármegyebéli lakosok közül végleg elköltözőitek ingatlanaira vonatkozólag vett rendeletére van szerencséin jelentése­met a következőkben előterjeszthetni. Baranyavári járás. Ivánovic Jocó, volt bezedeki lakos tulajdonában mindösze csak egy Bezedek község határában fekvő 1/2 kat. hold kiterjedésű szőlő volt, melyet özv. Jápics Nysgóné szül. Borovácz Lenka, bezedeki lakos vásárolt meg. Gávrics Csidó, volt sároki lakos tulajdonában volt Sarok község határában egy lakóház és 3 kat. hold szántóföld, mely ezen ingatlanok közül a ház még ma is nevezett tulajdonát képezi, a 3 kat. hold szántóföldjét pedig Bosnyák Vlajkó, sároki lakos vásárolta meg. Kássánin Bodizsár, volt sároki lakos tulajdonában volt Sarok község határában 2 lakó­ház és 3 kat. hold föld, mely ezen ingatlanok közül egy ház jelenleg is nevezett tulajdonát képezi, míg a másik házát és 3 kat. hold szántóföldjét Konrád Tamás, sároki lakos vásárol­ta meg.

Next

/
Thumbnails
Contents