Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1923-1938 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 8. (Pécs, 2001)

III. Német nemzetiségi mozgalom

dések foganatosítása végett tolonckiséröve! nyomban felkísértettem a m. kir. rendőrség budapesti főkapitányságának fogház és toloncügyosztályához, s erről jelentésemet aznap a fenti szám alatt a külföldieket ellenőrző országos központi hatósághoz megtettem. Ezen üggyel kapcsolatban szükségesnek tartom Méltóságodnak bejelenteni azon körül­ményt, hogy Steppich Xavér 1936. évi május 6. kelettel és 200/36. szám alatt a budapesti német követségtől nyert útlevéllel volt ellátva, jóllehet nevezett azt állította, hogy leg­utóbb folyó évi május hó 14-én Hegyeshalomnál lépett be az országba és a régi útlevelé­nek a kicserélését Budapesten azért kérte, mert annak érvénye lejárt. Valószínűnek látszik azonban, hogy a határállomások megkerülésével, útlevél nélkül jött be. Nevezett az utóbbi hetekben a Nagyalföld városait járta be és ezután akarta a Dunántúlt gyalog beutazni. Lehetséges, hogy szökve jött az ország területére és a budapesti német követség elősegíteni igyekezett valamilyen titkos célú küldetésének a végrehajtását. Steppich Xavér magyarul is beszél, s mint külföldi sehol nem jelentkezett. Sásd, 1936. június hó 25. Blaskovich s.k. főszolgabíró BML. Bvm. főisp. biz. 172/1936. 85. A baranyavári járás főszo 1 gabírajától 72/ ein. 1936. szám. Bizalmas! Tárgy: A Magyarországi Német Népmüvelődési Egyesület által az ujpetrei erdőben tar­tott juniális. Méltóságos Főispán Úrnak Pécs. Tisztelettel jelentem, hogy a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület ujpetrei helyi csoportja f.é. június hó 21-én az ujpetrei erdőben juniálist rendezett, amelyen a déli órákban mutatkozó rossz időjárás miatt a rendezőség által megjelenni remélt 800-1000 egyén helyett alig 200 egyén vett részt, melynek csaknem fele gyermek volt. Idegen községekből, Németpalkonya, Vókány, Villánykövesd, Kiskassa községekből csak néhányan jelentek meg, ezek is a vezetők voltak. Megjelentek dr. Faulstich Egyed, németbólyi és Teppert József villányi lakosok is, akik a jelenlévőkkel elbeszélgettek. Felköszöntő vagy egyéb beszéd nem hangzott el. A szünet­ben a nyomjai dalárda adott elő német dalokat citera kíséretével. A juniális délután 2 órakor kezdődött s este 8 órakor befejeződött, mindvégig a legna­gyobb rendben folyt le. Villány, 1936 évi június hó 26-án. Tóth s. k. főszolgabíró BML. Bvm. főisp. biz. 173/1936. 86. M. kir. rendőrség pécsi kapitánysága. 86/2-1936. biz. Tárgy: Deutscher Volksbote című lap munkatársainak megfigyelése. Von. sz: 4624/1936. VII-res. Másolat.

Next

/
Thumbnails
Contents