Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1923-1938 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 8. (Pécs, 2001)
III. Német nemzetiségi mozgalom
az eredeti és kifejezetten német céloktól, és velük a németországi szervezetek megszüntették a kapcsolatot. Ők szívvel-lélekkel inkább Bäsch Ferencet, Max Albertet, és főleg Huss Richárdot, ezekkel együtt természetesen a többi általuk „radikálisának nevezett fiatalembereket vallják vezéreiknek.Tekintettel azonban arra, hogy ők jól tudják miszerint ezek új egyesület alakítására engedélyt nem kaphatnak, egyelőre teljesen várakozó álláspontra helyezkednek, semmit sem csinálnak s a szervezkedéssel teljesen felhagytak. Minden vágyuk és reményük az, a két csoport ismét megegyezik egymással. A Basch-féle orientáció - amely gyűléseket nem tarthat - titokban dolgozik és élénk levelezésben áll a helyi vezetőkkel. Egyelőre azonban nehéz megállapítani és szelektálni azokat az okokat, amelyek a lakosság mai hangulatát kiváltják. Ebben ugyanis nyilvánvalóan közrehat: 1. ) Az egész szervezett németség hosszabb időn át tervszerűen kialakult ellenzéki és erőszakoskodó behelyezése, amin egyik napról a másikra változtatni nem lehet és helyileg annyival inkább is nehéz, mert ennek következtében a helyi vezetők, bizalmiak és előcsahosok helyileg komprom ittáltatnának és természetszerűleg elveszítenék ezen az úton szerzett pozíciójukat, amit pedig feladni nem akarnak, amelyhez ragaszkodnak és éppen ezért saját érdekükben is tovább izgatnak. 2. ) A helyileg egyénenként is ismert és határozottan személyükben is népszerű Basch-csoport tagok egyéni érdekeinek a támogatása, nevezetesen az a törekvés, hogy őket kényelmes megélhetést biztosított állásukban visszahelyeztessék, mely ezen törekvést szítják elsősorban is maguk az érdekelt Basch-ék, akik összeköttetésüket fenntartják és azt ígérgetik, hogy tovább tudják vezetni a népet az U.D.V.V. nélkül és ellen is. 3. ) Az a körülmény, hogy a most visszahívott és az U.D.V.V. kötelékéből időközben eltávolíttatott régebbi agitátorok (Faul-Farkas stb.) eltávolítását annak idején az új agitátorok azzal indokolták, hogy ezek megbízhatatlanokká és a németség árulóivá váltak, - annak idején még maga Bleyer is kénytelen volt ilyen nyilatkozatokat tenni, mert ezek a köztudomás szerint szintén egyáltalában nem mérsékelt régi izgatók a maguk idejében szintén népszerűek voltak és így a minden valószínűség szerint kenyérírígységből és a fiatalabbak érvényesülési vágya következtében történt félreállításukat a néppel szemben valamiképpen igazolni és indokolni kellett - ilyképp azután ezen régi izgatók visszatérése a bizalom megerősítésére semmiképpen sem alkalmas, amit a Bäsch csoport erősen ki is használ. Benyomásom szerint az érdekelt falusiak legnagyobb része még mindig öntudatlanul áll a pángermán törekvések szolgálatában, mert az izgatók gondosan kerülik az egyenes nyilatkozatokat, nagyon óvakodnak attól, hogy a népet valódi céljaikat és törekvéseiket illetőleg felvilágosítsák és bámulatos ügyeséggel hazafias közhasznú célok mezébe öltözködve ugratják be az embereket. Külsőségekben a mozgalomnak különösebb megnyilatkozásait nem látni, az emberek kisebb csoportokban, egész szűk és zárt körökben beszélik meg az ügyeiket, a bizalmiak igyekeznek feltűnés nélkül dr. Mühl bonyhádi orvossal, dr. Hornung pécsi ügyvéddel, dr. Fautstich németbólyi orvossal, dr. Mischung mohácsi ügyvéddel és a többi hasonló felfogású emberekkel állandóan összeköttetést tartani, Baschal és Albettel állandóan érintkeznek s az egyesülettel szemben rosszallásuknak főképen azzal adnak kifejezést, hogy a Neues Sonntagsblatt előfizetését lemondják és az U.D.V.V. eddig nagy népszerűségnek örvendett naptárait nem veszik át.