Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1923-1938 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 8. (Pécs, 2001)
III. Német nemzetiségi mozgalom
hazafias és népünnepélyeket rendez úgy a tagok, mint az ifjúság részére, könyvtárakat s muzeális gyűjteményeket alapít, iskolákat állít fel, ösztöndíjakat és jutalmakat adományoz. Mindaddig, amíg az egyesület működésében az alapszabályban körülírt és fent idézett célokat követi és e célok megvalósítása érdekében az ugyancsak idézett eszközöket használja, a kormány az egyesület működése elé nem támaszt akadályt. Természetesen az illetékes közigazgatási hatóságoknak törvényszabta kötelességük, hogy az egyesület működését fenti szempontból ellenőrizzék és mihelyt olyan jelenségeket tapasztalnak, amelyek arra utalnak, hogy az egyesület működésében a fent körülírt céloktól és eszközöktől eltér, e jelenségeket pontosan konkretizálva azonnal közöljék úgy Nagyméltóságoddal, mint egyidejűleg velem is. Csupán Nagy méltóságod nagybecsű tájékoztatására van szerencsém közölni a következőket: Úgy a sajtóban, mint több a parlamentben (Meskó Zoltán képviselő), de egyebütt is az utóbbi időben mind sűrűbben panaszok hangzanak el az említett egyesület működése eilen, amelyek abban foglalhatók össze, hogy az egyesület működésével „pángermán célokat követ." Sajnos ezek az állítások eddig nem konkretizáltattak, ami nehéz helyzetet teremt, mert nem teszi lehetővé, hogy az esetleg tényleg előforduló, de eddig nem konkretizált túlhajlások ellen a megfelelő ellenrendszabályok alkalmazhatók lennének. Az említett egyesület vezetője is tudomással bír természetesen e panaszokról és alkalmam volt az egyesület vezetőségévei is e kérdésekről tárgyalni. A vezetőség több ízben maga is kifejezte, miszerint maga is kéri, hogy a felmerült panaszokat vele konkrétan közöljük, mert ha az egyesület valamely alkalmazottja, avagy egyes tagjai tényleg olyan magatartást tanúsítanak, amelyek az egyesület célkitűzésében nem férnek meg, maga az egyesület is kész az illetőkkel szemben a maga részéről megfelelően eljárni. Van szerencsém végül 4485/1929. VII. res. sz. nagybecsű átirata kapcsán tisztelettel közölni, miszerint Tolna vármegye főispánját egyidejűleg felhívtam tájékoztasson arról, hogy a szóbanforgó egyesület budapesti kiküldöttei előadásai után hol, kik, milyen formában dicsőítették a nagy német eszméket. Budapest, 1929. évi július hó 30-án. A ministerelnok helyett: Darányi s.k. államtitkár BML. Bvm. főisp. biz. 163/1929. 62. Pécsváradi járás főszolgabírája. 52/eln. 1930. Tárgy: A Magyarországi Német Népmüvelődési Egyesület által kezdeményezett kivándorlási akció. 1 drb. mell. Méltóságos Főispán Úr! Pécs. Jelentem, hogy Kretz Antal napszámos, Schwarcwälder Vince gazdasági cseléd, Heil Konrád napszámos, Koller Ferenc kisbirtokos, Ciegler Kristóf és Kriszt János kisbirtokos segítő családtagja monyoródi lakosok a szederkényi körjegyző útján folyó hó 10-én Németországba munkavállalás céljából való kiutazás végett útlevél iránti kérelmet terjesztettek elő a pécsváradi járás főszolgabírójánál. Minden egyes útlevél iránti érelemhez mellé-