Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)

II. Német mozgalom - - SS sorozás

sága alá tartozó visszacsatolt baranyai rész községeiben a fegyveres SS alakulatok kötelé­kébe való besorozás céljából német nevű egyéneket, tekintet nélkül arra, hogy a Magyar­országi Németek Szövetségének tagjai-e vagy sem, erőszakkal Eszékre szállíttatja. A be­sorozandó egyének között a m. kir. honvédség kötelékébe tartozók, sőt harctéri szolgálatot teljesített egyének is vannak." Minthogy pedig a magyar hatóságoknak ezidőszerint nem áll módjukban az SS tagjai­nak terrorcselekményeivel szemben a polgári lakosságot védelemben részesíteni és az itte­ni német katonai parancsnokságok a tudomásukra hozott esetekben csak a legritkábban tesznek kielégítő intézkedéseket, attól kell tartani, hogy a lakosságnak a megfélemlítése - a bevezetőleg említett községeken túl - nagyobb területekre is ki fog terjedni. Azt hiszem, nem kell részleteiben rámutatnom arra, hogy ennek bekövetkezése nemzetgazdasági és politikai vonatkozásokban egyaránt milyen következményeket vonhat maga után. A sür­gető tavaszi munkák idején a lakóhelyét elhagyott, munkabíró férfilakosság semmiképp sem pótolható és ez a termelési munkában komoly fannakadást okozhat. De különösen fi­gyelmet érdemelnek az előadottak politikai vonatkozásai, mert kétségtelen, hogy azok nemcsak a népi németségnek a Volksbundba beszervezettek és az azon kívül állók két tá­bora között fennálló ellentéteket élezik ki, hanem általában a magyar-német jóviszonyt sú­lyosan veszélyeztetik. Véleményem szerint a jelenlegi tarthatatlan helyzet gyökeres megoldását csak egy olyan intézkedés biztosíthatná, amely a Baranya vármegye területén állomásozó fegyveres SS alakulatoknak a német véderő más olyan kötelékeivel való leváltását eredményezné, amelyeknek soraiban magyarországi származású német nem teljesít szolgálatot. Erre való tekintettel tisztelettel kérem, hogy a jelentésemben foglaltakat bölcs megfontolás tárgyává tenni és az illetékes katonai főparancsnokságoknál megfelelő intézkedéseket sürgősen ki­eszközölni méltóztassék. Pécs, 1944. április 22. Nikolits s. k. főispán BML. Bvm. főisp. biz. 216/biz. 1944. 204. M. kir. honvédelmi miniszter 1755/M. L.-1944. Budapest, 1944. június 16. Kedves Barátom! A német hadsereg sorozási ügyében hozzám intézett nagybecsű soraidra értesítelek, hogy a német hatóságok által elkészített névjegyzékek az illetékes községi elöljárósághoz adatnak le, ahol erre a célra alakult bizottság azt felülvizsgálja. A bizottságnak joga van törléseket, sőt hozzáírásokat is eszközölni. A sorozások elrendezésében csak a magyar hatóságok járnak el, a németek csupán a so­rozási rendeleteket kézbesítik, amelyeket nekik borítékba lezárva adunk ki. Ez az ügy gyorsítása érdekében történik. Szívélyesen üdvözöl Csatay s. k. Méltóságos Nikolits Mihály Úrnak főispán Pécs. BML. Bvm. főisp. biz. 423/biz. 1944.

Next

/
Thumbnails
Contents