Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)

II. Német mozgalom - - Mozgalmi élet

ilyen rágalmazókat börtönbe vessék. Mi büszkék vagyunk azokra, akik elmentek és hálásak vagyunk a Kormányzó Úrnak, hogy megengedte, hogy a mi ifjaink a német zászló alatt küzdjenek a közös ellenség ellen. Hiszen Magyarország és Németország sorsközösségben él. Azok, akik a mi sorainkból elmentek éppúgy küzdenek a német hadsereggel Magyarországért is, mint ahogy a magyar honvédek Németországért ontják vérüket. Ha ez a háború elveszne, mindannyiunknak vége, kiirtanának bennünket, és azokat sem kímélnék, akik most a zsidó propaganda eszközeivé szegődtek. Azokat pedig, akik elmentek, tiszteljük, becsüljük, és bár testben távol vannak tőlünk, itt élnek közöttünk. Ezért adta ki a Volksbund azt a parancsot, hogy minden csoport azoknak a nevét, akik elmentek, naponta kétszer emlegesse, még akkor is, ha esetleg elesnék. Ezzel biztosítjuk azt, hogy élő valóságként állandóan itt éljenek közöttünk, és nekik, akik tudják, hogy állandóan emlegetjük nevüket, ez a tudat ad erőt a küzdelemhez, és majd erről meg is győződnek, ha diadalmasan ide hazatérnek. Elmondom még, hogy mik a mi sérelmeink, mik a mi kívánságaink. A legfájóbb sebünk az iskolakérdés. Német iskolát akarunk, de nem csak olyan német iskolát, ahol németül tanítanak, de ahol a szellem is a mi szellemünk, a tanító is a mi sorainkból kerül ki. Azt mondják, ez ártalmunkra van. Azt mondják, hogy a gyermek németül otthon is megtanul, az iskolában pedig megtanul magyarul, így tulajdonképpen ajándékot kap, mert hiszen ingyen megtanul egy nyelvet. Mi ebből az ajándékból nem kérünk. Az iskola nem nyelvtanfolyam. Az iskola nevel, és hogy eddig már olyan sokat vesztettünk népünkből, különösen a tanultabbak elhagytak bennünket, ezt kizárólag az iskolának köszönhetjük. Mert az iskola formálta őket és az iskola ölte ki belőlük németségüket. Most azt mondják, megvannak az iskoláink. De mit ér a német tannyelvű iskola, ha nincsenek megfelelő tanítóink. Nincsen német tanítóképző intézetünk. Erre azt a feleletet kaptuk, hogy tartsunk fenn német tanítóképzőt a magunk erejéből. Hát mi akkor miért fizetünk adót? Mi éppúgy fizetjük a köztartozásokat, mint a magyarok, akkor jogunk is van ahhoz, hogy követelhessük, hogy az állam tartson fenn részünkre iskolákat. Addig azonban, amíg a jobb belátás nem győzedelmeskedik, áldoznunk kell. Aki pedig a vagyonához mérten nem hoz áldozatot, arra nincsen szükségünk. A kétkedőknek pedig még egyszer ismétlem, hogy az iskola nem nyelvtanfolyam, mert ha az iskola csak azért volna, hogy a gyermeknyelvet jobban mondva az állam nyelvét megtanulja, akkor magyar iskolára szükség nem is volna, hiszen magyar gyermeknek már semmi szüksége arra, hogy magyarul megtanuljon. Követeljük, hogy a német nyelvet minden hivatalban szabadon használhassuk és követeljük azt is, hogy a jegyzőkönyveket német nyelven írják, a pap németül beszéljen, és németül imádkozzon. Megjegyzem, ha ez nem így lesz, annak következményei lesznek. Jugoszláviában, ha valamilyen hivatalba mentünk, az volt a legelső követelmény, hogy szerbül beszéljünk. Láttuk ennek a következményeit. A sok nemzetiség, mihelyt a legelső alkalom kínálkozott, az egész államot részeire osztotta. Ezt jobb lesz meggondolni. Most háború van, így mindenkit arra figyelmeztetek, hogy az idegein uralkodjék. Csend és békesség. Ez a jelszó. Be kell látnunk, hogy sem ruhabemocskolással, sem ablaktöréssel nem tudunk célt elérni, csak jó szóval és jó példával. Most össze kell tartanunk. A magyarok kívánják a békés együttélést. Maradjanak meg ők jó magyarnak, mi pedig maradjunk jó németek. A tarkáknak pedig azt üzenem, hogy jöjjenek közénk, még nem késő. Másik követelmény pedig az, hogy sokat dolgozzunk. Minden árokpartot, minden terméketlen területet be kell ültetnünk, ki kell használnunk. Ha az országban lévő közel 200 helyicsoport mindegyike csak 3vagonnal termel többet, mint az elmúlt évben, az már 900