Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)

II. Német mozgalom - - A Volksbund szervezeti felépítése

Valószínűnek látszik, hogy ezen iroda alkalmazottai nagy magyaroknak fogják magu­kat feltüntetni és így kísérlik meg az exponáltabb magyar érzésű polgárokat és különösen a tisztviselőket olyan nyilatkozatokba beugratni, melyek azután a Volksbund, sőt esetleg a Szövetséges Németbirodalom részéről is sérelmezhetőek lesznek. Felkérem, hogy szíveskedjék a tisztviselő urakat és lehetőség szerint - bizalmas módom - az egész magyar társadalmat a legmesszebb menő óvatosságra inteni. Legczélszerűbb, ha a szövetségi hűség kihangsúlyozásán kívül minden véleménynyilvánítástól tartózkodnak. A nemzetiségi mozgalmakkal kapcsolatos minden jelenséggel és megnyilatkozással szemben is a legmesszebb menő óvatosság és tapintat szükséges. A hatósági intézkedések erélyesen foganatosítandók, ha azokra tényleg komoly szükség van, viszont jelentőségte­len dolgok kiélezésétől és az érdekeltek felesleges zaklatásától tartózkodni kell. II. (Hátirat: I. a./ másolatára: ) Méltóságos Alispán Úr! Pécs. Szíves tudomás végett közlöm. 943. IX. 2. B. I. BML. Bvm. főisp. biz. 717/biz. 1942. (Kézzel írt fogaalmazvány) 136. M. kir vallás- és közoktatásügyi minisztertől. 204. 829/1943. sz. VI / 6. ü. o. Tárgy: A „Német Ifjúság" c. szervezet helyi csoportjainak, továbbá kerületi és körzeti központjainak megalakulása. Melléklet, csomag. I. Hivatali elődöm 30. 189 / 1942. sz. határozatával jóváhagyta a Magyarországi Németek Szövetségének kötelékében alakult „Német Ifjúság" c. szervezet alapszabályait. Az alap­szabályok 21. §-a értelmében a kerületi és körzeti központok, valamint a helyi csoportok megalakulását és megszüntetését a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek tudomá­sul vétel végett be kell jelenteni. A Vezető Úr a alapszabályok fentebb említett szakasza alapján a helyi csoportok meg­alakulására vonatkozó bejelentéseket a vezetésem alatt álló minisztérium illetékes ügyosztályának közvetlenül benyújtotta. Tekintve azonban, hogy a bejelentésekhez nem csatolta azokat az okiratokat, amelyek­ből megállapítható lenne, hogy helyi csoportok megalakulása alapszabályszerűen történt, a „Német Ifjúság" c. szervezet felett gyakorolható főfelügyeleti jogkörömben a 2320/1941. L. L. a „Német Ifjúság" c. egyesület alapszabályai; végül az egyesületek fel­ügyeletére és működésüknek ellenőrzésére vonatkozó jogszabályok alapján a következő­képp rendelkezem: I. Minden egyes bejelentést, amelyet Vezető Úr valamely helyi csoport megalakulásá­nak tudomásul vétele érdekében terjeszt elő, a szóban lévő község illetékes járási főszolgabírójához, illetve a város polgármesteréhez kell benyújtani. A bejelentésnek tar­talmaznia kell a helyi csoport akár végleges, akár csupán ideiglenes helyiségének pontos címét (:kerület, utca, házszám:). A bejelentéshez csatolni kell a helyi csoport vezetősége,

Next

/
Thumbnails
Contents