Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)
II. Német mozgalom - - A Magyarországi Németek Szövetsége (Volksbund) helyi csoportjainak megalakulása
zésekor hoztak áldozatokat, hanem minden időben, amikor a magyar haza veszélyeztetve volt, a németség is hozzájárult a veszélyek elhárításához. Ezt bizonyítja a Villányban felállított hősi halottak emlékmüve is, mert az ott olvasható 24 név között alig van egy-két magyar név. Az erdélyi részek visszaszerzésekor pedig ezek a németek ismét kivették részüket, de nemcsak maguk az emberek mentek oda, ahol szükség volt reájuk, hanem az igavonó állataikat, kocsijaikat stb. is a haza rendelkezésére bocsájtották. Maga is odaadta a gépkocsiját és az egyik fiát, aki még nem is volt katonaköteles, hanem mint önkéntes vett részt a visszakerült erdélyi részek visszaszerzésekor. Mindezt azért tette, hogy megmutassa, hogy áldozatokat tud hozni ezért a hazáért. Azonban az ellenségei az ilyen tetteket nem akarják észrevenni. Megtették vele, hogy kizárták a villányi úri kaszinóból és elvették tőle a Futura bizományos állást azzal az indokkal, hogy nem megbízható ember, mert németnek vallja magát. A Futura bizományosságot átadták a villányi zsidóbanknak, annak a banknak, amely a németség filléreiből áll fenn és gazdagodik. Azok az emberek, akik a hazafias magyarságukkal oly nagyon hencegtek, módot találtak arra, hogy sem maguk nem mentek el, sem gépkocsijaikat vagy igavonó állataikat nem bocsájtották a haza szolgálatára. Az egyik közeli községben azok a bizonyos vitézek (:MagyarBóly községben lakó vitézekre célzott:) - bár ezzel nem akarja a vitézi rendet megsérteni - ijesztgetik a németséget azzal, hogy azok a németek, akik a V.D.U. tagjai át lesznek telepítve Németországba. Ezeket az ijesztgetéseket ostoba hazugságoknak minősítette. Rámutatott arra, hogy a közelmúltban egy úgynevezett titkár (: itt a Kalot. egyik titkárára célzott:), az elbujdosott a meleg szobában és suttogott össze olyan emberekkel, akik nem akarják a németségüket elismerni. Ezek megtették, hogy a Kalot. tagokat behívták a meleg szobába, a V.D.U. tagokat pedig nem bocsájtják maguk közé. Ezzel szemben a V. D. U. ilyent nem cselekszik sohasem, hanem mindenkit beenged a gyűlésre. Teppert ezután a népszámlálásról tájékoztatta a hallgatóságot. Ismételten oktatta a németséget, hogy nem kell félniök attól, hogy kellemetlenségük lesz, vagy hogy át lesznek telepítve, ha a számlálólapon német nemzetiségűeknek vallják magukat, sőt ellenkezőleg, büntetendő cselekményt követnek el, ha nem a valóságnak megfelelően töltik ki a számlálólapot, mert a törvényes rendelkezés szerint az, aki valótlan adatokat ír be, az büntetve lesz. Ha pedig valaki azt mondja, hogy anyanyelve német, de nemzetisége magyar, az hazudik, mert ez kb. úgy festene, mintha az ember azt mondja, hogy fából vaskarika. Vannak emberek - folytatta Teppert - akik téglával verik a mellüket, hogy milyen jó hazafiak. Azonban amikor a szerb megszálláskor a magyarságért ki kellett állni, akkor azok az urak a városba menekültek. Az pedig akkor, aki ki mert állni, akit Ivándárdán a fogdában elzárva tartottak, akit a szerbek inzultáltak, az Teppert József volt, akit ma pángermánnak neveznek. Végül arról is tett említést, hogy az utóbbi időben, különösen a jelenlegi főszolgabíró úr nagyobb megértést tanúsít a németséggel szemben, amit a németség nagy örömmel vesz tudomásul. A második szónok dr. Mischung Konrád mohácsi ügyvéd (kerületi vezető) volt. Beszédében az alábbiakat érintette: Örömének adott kifejezést, hogy ilyen szép számmal jelentek meg a környékbeli németek ezen a gyűlésen. Azután a közelgő népszámlálása tért. Hangsúlyozta, hogy a m. kir. Statisztikai Hivatal arra kíváncsi, hogy a valóságnak megfelelően mennyi az ország lakossága vallásfelekezet és nemzetiség szerint Ez nem új dolog, mert a régebben használatban volt népszámlálási lapokban is ugyanezek a rovatok voltak, mint a mostaniakon. Nem kell