Nemzetiségi ügyek dokumentumai Baranyában 1938-1944 - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 5. (Pécs, 2000)

II. Német mozgalom - - A Magyarországi Németek Szövetsége (Volksbund) helyi csoportjainak megalakulása

szomszéd községbeliek veszik meg az eladó földeket és a czement gyár munkásai között van sok sváb, akik azonban a községi életben alig játszanak szerepet. A gyűlésen mintegy 300 föböl álló hallgatóság voltjelen, főként gyári munkások és ezek családtagjai. A gyűlés szónokai ugyancsak Kriszt és dr. Mischung voltak. Dr. Mischung ezúttal is a fenntebbieket fejtegette, sőt még azt is hozzátette, hogy még azzal is becsapták a svábokat, hogy jó földeket ígértek nekik és ezek helyett csak mocsara­kat kaptak. Helyileg ezen hazudozások fokozott mértékben izgatják a kedélyeket, mert épen a Vár­megyében a sváb telepes községek vannak a legjobb földeken. Szokása szerint izgat a helyi intelligentia ellen, mely szerinte csak élősködik a svábo­kon, üldözi őket, elmondta szokásos fenyegetéseit, aki ellenük van, annak meg kell dögle­nie stb. Eddig nem hallott érdekes kijelentése szerint a svábok külön politikai pártot szándékoznak alapítani. A vett jelentéseket tisztelettel mellékelem. 940. X. 30 B. I. BML. Bvm. főisp. biz. 567/biz. 1940. (Kézzel írt fogalmazvány) 93. 584/biz. 1940 Elint. Tárgy: A Volksbund helyi csoportjainak a megalakítása október hó 27-én Kisjakab­falva, Ivánbattyán, Baranyaszentgyörgy, Nagypall, Pusztakisfalu és Berkesd községek­ben. Melléklet: 8 drb. Nagyméltóságú m. kir. belügyminiszter Úr! Budapest. Jelentem, hogy Kisjakabfalva községben mintegy 250 hallgató előtt, akik között azon­ban a szomszédos községbeliek is helyet foglaltak, dr. Faulstich Egyed, németbólyi és dr. Hornug György, pécsi lakosok szónokoltak. Ivánbattyán községben mintegy 150 hallgató előtt csak dr. Faulstich beszélt, bár dr. Hornung is jelen volt. Dr. Faulstich Egyed ezen beszédeiben különös figyelmet érdemel azon állítása, mely szerint Baranyavármegye területén a németség többségben van, ami az igazságnak semiképen sem felel meg, - azon bejelentése, mely szerint a hivatalnokokat a jövőben a Volksbund fogja kinevezni, - azon bejelentése, mely szerint az év végén tartandó nép­számlálás alkalmával a Volksbund fogja meghatározni, hogy kiket kell német anyanyel­vűeknek tekinteni ,- azon bejelentése, mely szerint, ahol svábok laknak, az már német föld, - annak bejelentése, hogy a Volksbund politikai működésbe is kezd, - a nem a Volksbund kiadásában megjelenő lapok, így különösen a magyar lapok olvasásának szi­gorú eltiltása, - végül a már - különösen vegyesen lakott községekben hangoztatott állás­foglalással annak különleges kidomborítása, hogy a Volksbund nem kultúregyesület. Baranyaszentgyörgy községben mintegy 350 hallgató előtt, akik közül mintegy 100 a szomszédos községekből jött össze, dr. Zumpf és dr. Schlitt beszéltek.

Next

/
Thumbnails
Contents