Baranya megye évszázadai (1000-1918) - Tanulmányok és források Baranya megye történetéből 3. (Pécs, 1996)

III. Baranya megye a kései feudalizmus időszakában (1686-1848) - 4. A „soknemzetiségű" Baranya (Telepítés-Migráció-Nemzetiségek)

Miközben viiági és egyházi uradalmak sora alakult Baranyában, azok árnyékában 1728-ig mindössze 6 nemesnek sikerült hatalmát 8 falura kiterjesztenie, s mindössze egy települést birtokoltak kurialisták. A köznemesi birtokosok is adományok segítségével eresztettek gyökeret a megyében. Elsőként a selyemtermesztés meghonosítója, Passardi János vehette birtokba Pellérdet és Arányost (1709). A megadományozottaknál itt kevésbé a katonai érdem, sokkal inkább a kormányszerveknél folytatott megbízható hivatali tevékenység szolgált. Sauska János Ferenc például a Magyar Kamaránál és a Helytartótanácsnál teljesített szolgálataiért kapta meg Somberekét és környékét (1732). Horváth Dánielt alispánsága és 40 000 forint juttatta 1737-ben Megyefa és a környékén fekvő puszták birtokába. Az egyetlen katonából lett birtokost sem harci erényei érdemesítették. Jeszenszky János Horváth Klára (Horváth Dániel „fiúsított" leánya) kezével nyerte el Ibafát és környékét. A birtokszerzés másik módja a vétel volt, melyben főként az idővel tekintélyes vagyonhoz jutó uradalmi tisztségviselők jeleskedtek. Bana János, a bellyei uradalom prefektusa például 1717-ben vásárolta meg Nagykozárt a Kamarától, Petrovszky József pedig Rindsmaul gróftól vette meg Felsőmindszentet (1723). A század közepére a külföldi arisztokraták nagybirtokai túlnyomórészt, a Batthyány, illetve az Esterházy család kezére jutottak. 1755-ig 15-re növekedett a birtokos köznemesek száma. Telepítés - Migráció - Nemzetiségek Baranya lakossága a török kiűzésekor túlnyomóan magyar volt; a nemzetiségek közül csupán délszlávok laktak itt nagyobb számban. A Thököly-féle kurucmozgalom németellenessége, nemkülönben a Rákóczi-féle szabadságharc továbbra sem kedvezett a németek betelepedésének. A legkorábbi német telepesek - a török kiűzése után - Pécsett keresendők, ahol a német családok száma már 1698-ban 80-on felül volt. Ezek között egyetlen akadt, aki még Pécs viszszafoglalása előtt, 1685-ben költözött a városba. A délszláv nemzetiség ebben az időszakban egymagában is nagy gondot okozott a klérusnak, a császári tisztviselőknek, az újjászervezett megyei közigazgatásnak. A délszlávok - a rácok nagyrészben skizmatikusok voltak, s emellett sokáig nem tudták levetni magukról a török időszakban kifejlődött „martalóc"-szokásaikat; erős ellenállással reagáltak arra az elnyomásra is, amelyet az új földesurak részéről tapasztaltak. Ez a magatartásuk a Rákóczi-szabadságharc alkalmával is érezhető volt. Vallási tekintetben Radonay Mátyásnak, a török uralom után elsőként Pécsett lakó püspöknek türelmetlen térítői vakbuzgósága igen sokat ártott a magyar-délszláv együttélésnek, úgyhogy még a bécsi udvar baranyai exponensei is közbeléptek, hogy megakadályozzák a széthúzást és kiküszöböljék az ellentéteket. A skizmatikusok és a római katolikusok pécsi gyűlésén elhatározták az egyesülést. A meghozott határozat azon-