Gyánti István: Tanulmányok Ódor Imre emlékére (Pécs, 2018)

TANULMÁNYOK - Szabó Csaba: „Vulnere sanus”. Belon Gellért (1911-1987) pécsi segédpüspök

Szabó Csaba: „Vulnere sanus". Belon Gellért (1911-1987) pécsi segédpüspök magát, mégis úgy vélte, hogy fiatalabb segédpüspökre lenne szüksége. Azt írta, hogy Belon Gellért segédpüspök valójában munkaképtelen, és nem tud a püspöki teendők ellátásában segítségére lenni. Konkrét javaslatot is megfogalmazott: Bán Endre (1934- 1995) pécsi plébánost ajánlotta az ÁEH elnökének figyelmébe. „Haladó gondolkodású, szociális lelkületű, tudományosan is jól felkészült pap, aki nemegyszer a békegyűléseken hozzászólásaival a más felekezetű papság komoly odafigyelését is felkeltette. Ha segéd­püspököt lehetne választani, a Pécsi Egyházmegye papsága biztosan egyöntetűen reá szavazna. Benne látom azt a személyt, aki saját gondolkodásom és intézkedésem elvi szempontjait is mindig figyelembe tudta venni és ezeken keresztül igyekezett megítélni az egyház és állam viszonyának alakulását.” Miklós Imre a levél hátoldalára ráírta a javaslatát: „nem esedékes, mert Belon marad a segédpüspök”. Az ügyirat Pro Domo- jából az is kiderül, hogy Miklós Imre és Luigi Poggi (1917-2010) vatikáni diplomata korábban egyeztetett a pécsi segédpüspök ügyéről.27 A Miklós Imrével 2001 és 2003 között készített interjúnk során Kálmán Peregrin OFM atyával igyekeztünk körbejárni és tisztázni Belon Gellért helyzetét is. Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke elmondta: „Ő a Mindszenty-vonalból volt, ezért nem lehetett püspök, pedig nagytudású emberként ismertem, sajnáltam is. Szerettem volna, hogy legalább ismerje el a határt, legalább ne ellenséges legyen. ’82-ben mégis letette az esküt, miért? Mert a Vatikánban mondták neki. ’82-ben nem volt szó arról, hogy megyés püspök lesz, vagy esetleg KALOCSAI KOADJUTOR? De igen, csak az túl nagy lépés lett volna, mi mondtuk, hogy azt ne. Az ÁLLAM VAGY EGYHÁZ RÉSZÉRŐL LETT VOLNA TÚL NAGY LÉPÉS? Mindkettőtől, de ő is tönkre ment volna benne. Egy olyan típusú ember, mint ő, nem volt erre alkalmas. Felszentelése nagy dolog volt, [...] Volt-E ARRÓL SZÓ, HOGY KALOCSAI SEGÉDPÜSPÖK LEGYEN? Felmerült, de nem akart. Belon Gellért barátainak erről úgy beszélt, hogy Poggi volt NÁLA, ÉS AZT MONDTA NEKI: A PÁPA KÉRI, HOGY PÉCSI SEGÉDPÜSPÖK LEGYEN.28 Cserháti József megyés püspökként nem szívesen vette ezt. Riválist látott benne? Nem, de valamiért nem kedvelte. Sok mindenben vagyunk bűnösök, de nem mindenben.”29 27 MNL OL XIX-A-21-a-P-17-2/1983. Cserháti József levele segédpüspök kinevezése ügyében, javaslata Bán Endre plébánosra. 28 Emlékkönyv 1992,164-165. 29 Miklós Imre visszaemlékezései. Kálmán Peregrin OFM és Szabó Csaba által 2001 és 2003 között készített 29 órás interjú. A hangfelvételek és a gépelt átírat az interjúkészítők tulajdonában vannak. 443

Next

/
Thumbnails
Contents