Gyánti István: Tanulmányok Ódor Imre emlékére (Pécs, 2018)

TANULMÁNYOK - Paksy Zoltán: Egy zalai dzsentri politikus életpályája. Farkas Tibor (1883-1940)

Paksy Zoltán: Egy zalai dzsentri politikus életpályája. Farkas Tibor (1883-1940) sította az ajánlásait, így nem tudott elindulni, s a választáson végül egyedüli jelöltként Szmrecsányi György szerezte meg a zalaegerszegi választókerület mandátumát, aki az Ébredő Magyarok Egyesületének az elnöke volt ebben az időben. Farkas Tibor egyenruhában Farkas kedvét azonban nem vette el az 1920-as kudarc, a következő választáson, 1922-ben újra jelöltette magát, ezúttal mint független, de „Bethlen-támogató jelölt”. Vagyis annak ellenére, hogy Farkas legitimista királypárti volt, mégis nem hivatalos kormánypárti jelöltként regisztráltatta magát, hiszen a választásokra már működött a Bethlen István miniszterelnök által létrehozott nagy, egységes kormánypárt. Farkas a konszolidáció érdekében a jogállam megszilárdításán munkálkodó irányzat mellett tette le a voksát. Ekkor három jelölt indult a zalaegerszegi választókerületben, mind­két ellenfele ellenzéki volt. A legismertebbnek Friedrich István volt miniszterelnök számított, aki szintén legitimista, de radikális ellenzéki jelöltként indult, antiszemita tartalmú programmal. A másik jelölt egy helyi ügyvéd volt, Briglevics Károly, aki a Rassay Károly által vezetett polgári tömörülést képviselte. A választást Farkas nyerte meg, így megszerezte első képviselői mandátumát. Képviselővé választása után hamar az országgyűlés egyik legaktívabb tagjává vált. Ebben segítségére volt kitűnő retorikai készsége, de különösen jogi tudása és fel­367

Next

/
Thumbnails
Contents