Gyánti István: Tanulmányok Ódor Imre emlékére (Pécs, 2018)

TANULMÁNYOK - Nagy Imre Gábor: Farkas István, egy elfeledett adományozó pécsi polgár

Nagy Imre Gábor: Farkas István, egy elfeledett adományozó pécsi polgár hez használták fel. A színházépítés magántámogatása úgyszintén kevésnek bizonyult. A vármegye színházépítési gyűjtőakciója például mintegy 8000 forintot eredménye­zett, amely elenyésző részét tette ki a közel 400 000 forintos bekerülési költségnek.23 Szintén hazafias célokat szolgált a csángó magyarok betelepítésére adományo­zott kétezer forint, amelynek évi kamatait lehetett a jelzett célra fordítani. Nem jellemző, hogy a magyarosodást ösztöndíjakkal és alapítványokkal ösztö­nözték volna, viszonylag kevés ilyen alapítvány akadt. Pécsett például a Pécsi Nemze­ti Kaszinó vállalta fel nyíltan a magyar nyelv terjesztését, a magyar nyelvű színjátszás meghonosítását, a magyar zene támogatását.24 A kortársak számára is nyilvánvaló lehetett ugyanis, hogy nem hatékony a magyarosodás propagálásának ez formája. Az alapítványok az első világháború utáni infláció miatt elértéktelenedtek, egye­dül a Farkas-Ratkó-díj él máig. 1885-ben Farkas Istvánról utcát neveztek el, amely ma is őrzi emlékét.25 FORRÁSOK Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára (MNL BaML) IV. 1106. b. Pécs Város Tanácsának iratai (Pécs Város Tan. ir.), 1861-1871. IV. 1402. Pécs Város Törvényhatósági Bizottságának iratai, közgyűlési jegyzőkönyvek (Pécs város kgy. jkv.), 1872-1881. IV. 1406. Pécs Város Tanácsának iratai (Pécs Város Tan. ir.), 1872-1924. IV. 1409. b. Pécs Város Árvaszékének iratai (Pécs Város Árvaszékének ir.), 1881. IV. 1418. Pécs város szabályrendeleteinek levéltári gyűjteménye, 1881-1893. IV. 1419. Pécs város felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye, 1826-1881. IV. 1420. Pécs város okmánytára, 1861-1890. IRODALOM Bona 1999 = Bona Gábor: Az 1848-as honvédsereg Baranya megyei származású tisztjei. In: Baranya XI-XII., 1998-1999. Pécs, 1999. 127-172. Galambos 1997 = Galambos Sándor: A rétegek közötti pozitív kapcsolat: az alapítványozás. A nyíregyházi dualizmus kori alapítványok. In: Németh Zsófia- Sasfi Csaba (szerk.): Kőfallal, sárpalánkkal... Várostörténeti tanulmányok. (Rendi társadalom - polgári társadalom 7.). Csokonai Kiadó, Debrecen, 1997. 199-205. 23 Márfi 2001, 57., 61. 24 B. Horváth 1995, 239-240. 25 Madas 1985,11: 1272. 354

Next

/
Thumbnails
Contents