Gyánti István: Tanulmányok Ódor Imre emlékére (Pécs, 2018)
TANULMÁNYOK - Kaposi Zoltán: Nemesi és egyházi birtokok a 19. század eleji Somogy vármegyében
Kaposi Zoltán: Nemesi és egyházi birtokok a 19. század eleji Somogy vármegyében mozsgói és somodori uradalmak tulajdonosaként Somogybán 57 000 holddal rendelkezett, de mellette a hercegi ágnak is volt még 22 000 holdja. Vizsgálatunk alapját adó összeírás éve pont az az év, amikor Batthyány Fülöp átvette a hercegi hitbizományt, amit aztán 1871-ig birtokolt.16 A herceg földjeinek fele a megye északkeleti részén helyezkedett el, s szervezetileg a Fejér megyei enyingi uradalomhoz tartozott,17 míg a másik fele a nagyrészt Baranyába eső sellyei uradalomnak képezte nyugati részét. A középbirtokosok csoportja Különleges helyet foglaltak el a megyében a középbirtokosok. E csoportba azokat soroltuk, akik esetében az egy főre jutó földek mérete 1000 holdnál, vagy akiknek famíliája együttesen 3000 holdnál nagyobb földet birtokolt. A csoportba tartozók persze nagy különbségeket mutatnak. Felső rétegét a bene possessionati adja. Ők voltak azok, akik néha igen jelentős, sokszor egyes főrangúakat is messze meghaladó birtokokkal rendelkeztek. Rokonságuk jelentős része a megyéből került ki: néha egymással házasodtak, és sajátosan forgatták a hozományként adott földeket. A jómódú középbirtokosság volt a vármegye ura: ők szerezték meg a fontosabb megyei hivatalokat, alispánok, főszolgabírók, szolgabírók, jegyzők kerültek ki közülük. Előfordult, hogy egyes megyei pozíciókat famílián belül tudtak továbbadni.18 Felfelé orientálódó csoportról van szó, több családból kerültek ki országos megbízatásokat is elnyert személyek. Látható, hogy egyes famíliák kezén jelentős méretű földek halmozódtak föl. A lista élén a szöllősgyöröki és öreglaki központtal rendelkező Jankovichok állnak,19 bár hozzá kell tennünk, hogy Somogybán lévő földjeik a 18. század második felében jelentősen fogytak (egy 1752. évi osztozkodásnál leányágon a gróf Niczky és a báró Pongrácz família elvitte a korábbi Jankovich-földek 60%-át). Jankovich Antal özvegye, Fekete Júlia férje korai halála után fél évszázadig irányította uradalmait, de 1815. évi halála előtt egy részét már átengedte fiának, Jánosnak.20 Somogy önmagában nem volt kizárólagos terepe a családnak, amit jól mutat, hogy 1798-ban Jankovich János megvette a Kamarától a 76 000 holdas, Szlavóniában lévő vuchini uradalmat.21 16 Kaposi 2013,119. 17 Demeter 1997, 26-30. is A megyei bene possessionatihoz lásd: Kaposi 2000, 39. 19 Volt egy másik Jankovich család is, az ún. jeszeniczei Jankovich. A két famíliának nem volt köze egymáshoz, a pribéri és vuchini ág esetében egy ősi horvát nemesi famíliáról van szó, a második esetben pedig egy Észak-Magyarországról jött családot láthatunk. Érdekes ugyanakkor, hogy a 18. század második felében két házasság révén rokonsági kapcsolatba kerültek egymással, s birtokváltások is történtek köztük. 20 MNL SML IV. 1. h. 39. doboz, Ö 198; Ö 281. 21 Lásd: Obad-Obad 1998 adatait. Később a vuchini uradalmat a leszármazottak három részre bontották, ezekből lett a vuchini, a cabunai és a szuhopoljei önálló uradalom. 271