Gyánti István: Tanulmányok Ódor Imre emlékére (Pécs, 2018)
MEGEMLÉKEZÉSEK - Hajnal István Kör
Hajnal István Kör 1986. szeptember 28-30-án került sor a Hajnal István Kör első, akkor még nem „hivatalos” konferenciájára Salgótarjánban. Nem hivatalosra, hiszen az egyesülési törvény hiánya miatt majd csak r989-ben került sor a társaság bejegyzésére. Az alapítók, az egykori és jelenlegi tagok viszont pontosan tudják és számon is tartják, hogy az egyesület az említett konferencia következményeként alakult meg. Az előadók között - akkor még szokatlan módon - nagy számban voltak jelen a levéltárak és múzeumok munkatársai, azok a többségükben fiatalnak számító kollégák, akik a források gondozói, nem egyszer első feltárói, később közreadói voltak. Ezen a konferencián tartotta meg szeptember 28-án Ódor Imre azt az előadását, melynek híre, eredményei, illetve továbbgondolt publikációi egész életművét meghatározták. Az r8o9. évi nemesi összeírás forrásértékének elemzése méltó belépő volt a magyar társadalomtörténet-írás azóta műhellyé vált társaságába, a Hajnal István Körbe. Az előadás szerkesztett változatát olvasva ma is mindenki felmérheti azt az alaposságot, forrásismeretet és a forrás mögötti emberek iránt érzett érzékenységet, ami a i8-r9. századi nemesi társadalom kutatójaként Ódor Imrét mindig is jellemezte. A Hajnal István Kör későbbi konferenciáin az r99o-es évek közepéig Ódor Imre számos alkalommal tartott előadást. Kisnemesekről, mezővárosi társadalomról, városi nemesekről, felekezeti kérdésekről egyaránt tudott újszerűt, érdekeset, mikrotörténeti szempontú elemzést és összefoglaló szintézist nyújtani. Az r995. évi pécsváradi konferencia kapcsán készítette el a Hajnal István Kör kiadványsorozatának általa is szerkesztett kötetébe hosszabb dolgozatát az európai nemesség r8. századi állapotáról. A Rendi társadalom - polgári társadalom 9. kötetében publikált tanulmánya ma is érvényes és rendkívül tömör módszertani és historiográfiai áttekintést nyújt mindenki számára, aki a nemesi társadalom történetének kutatására adja a fejét. Ódor Imre elsősorban az r990-es évek közepéig volt aktív a társaság konferenciáinak előadói között. r993-tól a Baranya Megyei Levéltár igazgatójaként, majd ezzel párhuzamosan egyetemi oktatóként kevesebb ideje maradt a kör életében való aktív szerepvállalásra. A konferenciák hallgatójaként és a baráti beszélgetések résztvevőjeként azonban továbbra is fontos maradt számára egyesületi tagsága. Munkássága a Hajnal István Kör kiadványaiban is nyomon követhető mindazok számára, akik a 18-19. század társadalomtörténet-írásának aprómunkája iránt épp úgy fogékonyak, mint a szintézisek megfogalmazása iránt. 24 Csáti Csaba történész, Tomka Béla elnök a Hajnal István Kör valamennyi tagja nevében