Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
1. A reformáció születése, kibontakozása
élés. Az oszmán adminisztráció azonban figyeli az istentiszteleten elhangzottakat, tudja, mi történik ott. A török így hazugságnak véli Szegedi indokait. A fogságnak lehettek más katonapolitikai okai is. Mindkét fél a kialakított frontzóna területéről szedte katonai és félreguláris utánpótlását. A török hódítás kezdetben a Dél- Dunántúlon megkísérelte, hogy katonaparasztokkal töltse fel a déli török várak környéket. A török hadsereget és a várak védőit a 14. századtól kezdve katonaparasztok sokezres tömegei támogatták. Az oszmán hódítás Baranyában rájuk, azaz egy külön Kis-Ázsiából származó csoportjukra, a müszellemekre kívánták alapozni a magyar királyi várakkal szembeni határvédelmet. Ezeket az alakulatokat kezdetben magyar ajkú lakosságból próbálták felállítani. 1545—46-ban a baranyai hódolt falvakból mintegy 90- ben, az ott elő lakosság bő harmada, katonaparasztként volt mozgósítható az oszmán hadszervezet számára. Hegyi Klára szerint a baranyai falvak két sarló alakú területet foglaltak el. Az egyik övezet elsősorban a közigazgatási körzetek, a nahieközpontok körül húzódott: Szentmárton, Szentlőrinc Siklós és Kövesd kisebb várait kötöttek össze. A másik sarló Görösgáltól északra indult és a Dráva felé haladva Vaskaszentmártont és Sellyét, mint nahie központokat körbeölelve zárult. A müszellemeknek nevezett osztagok irányításában helye volt a keresztény egyháziaknak is.34 Az 1550-es évek elején azonban már bebizonyosodott, hogy a rendszer nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. 1570-ben már alig, az évtized végén pedig egyáltalán nem találtunk ilyen alakulatot. Valószínűleg azonban ekkor még velük találkozhatott Hans Dernschwam, amikor Konstantinapolyba utazott követségbe. O leírja, hogy a Tolna környéki falvak 1552-ben mind a töröknek szolgálnak, törökkel bérlettek.35 A korai reformátorok azokról a lakóhelyekről jöttek, amelyek ki voltak téve a török veszélynek. A déli területek ferences kolostorhálózat mellett megfigyelhető a két Pe- rényi birtoktest: a siklós—valpói és a sáros—abaúji között az összeköttetés, amely kapcsolatot mutat a népi és a főurak által terjesztett reformáció eddigi, két egymást nem feltételező elmélete között. A harmadik összefüggés, amely a végvári katonaság szerepét hangsúlyozza, a reformátor életrajzokban a végvárakkal tűnik fel, egyben erősíti azt a nézetet, hogy a reformáció igehirdetői mindenképpen állást kellett foglaljanak a török kérdésben. Ilyen várak például Gyula, Eger, Pápa, Szigetvár, Kanizsa, Ozora, Segesd stb., és ezek parancsnokai a nagy reformációt támogató családok főúri-katonai udvarai, mint az Enyingi—Török, Perényi, Nádasdy, Báthori—Drágffy, Zrínyi, Kerecsényi, Ormosdi Székely, Lendvai Bánffy stb. voltak. A három tényező együttesen fest egységes képet a reformáció kezdeti időszakáról. Ha most értékelni akarjuk a Szegedi Kis tanítványa által leírt dél-dunántúli tartózkodását, akkor elmondhatjuk, hogy az életrajz képet ad és halvány választ is, hogyan és miért terjedt el a reformáció svájci ága a déli területeken. Szerettem volna rámutatni, hogy az elmúlt évek kutatási irányai mellett, mint a kálvini ellenállástan hatása a ne34 HEGYI 2001. 1255—1311. HEGYI 2009. 35DERSCHWANN 1984. 43
