Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon (Pécs-Kaposvár-Szekszárd, 2019)
1. A reformáció születése, kibontakozása
délvidéki tábori papságát részben a ferences rend ezen ága adta, de genetikus kapcsolatot nem tudtak kimutatni a reformáció és az 1514-es Dózsa féle parasztfelkelés között. A nézet arra az 1960-as években virágzó kutatásra épül, hogy a reformációt, mint forradalmi elméletet kezelje. A ferencesekkel kapcsolatban azonban az elmélet ellenkezője is igaz, ez abból következik, hogy a rend volt messze a legelterjedtebb Magyarországon. így alkalmas volt arra, hogy ebből rendből kerültek ki a reformáció védői és ellenfelei is. A reformáció ellen azok a területek tudtak igazán védekezni a magyar etnikumú részeken és maradtak meg máig katolikusnak, ahol megmaradtak a ferences kolostorok. A ferences iskolák magyar etnikumú diákjaikat nagyobbrészt Krakkóba irányították. A 16. század elején a magyar bursa tette ki a diáklétszám majdnem harmadát.10 Ezek a diákok indultak a 1530-as évektől Wittenbergbe. Wittenbergben Melanchton tanítványinak harmada szintén magyarországi, és ennek a diáklétszámnak több mint fele magyar etnikumú és magyar nyelvű volt. A ferences elmélet mindenesetre megmutatta, hogy a reformáció elterjedésének okai között az etnikailag magyar területeken számba kell venni a törökkérdést is. A török előrenyomulás folytán azonban, a pusztulás miatt, zuhanásszerűen esett le a kolostorok száma, és bár szívós volt a Mohács utáni három évtizedben a visszatelepülés a romokba, de mindez nem tudta pótolni a pusztulás keltette hiányokat, ugyanakkor a reformáció is elkezdte hódítását. A két folyamat együttes hatása így egyre szűkíttette a ferencesek mozgásterét. Növekvő arcvonalon kellett harcolni, kisebb létszámmal és csökkenő anyagi és erkölcsi háttérrel. Sokszor olyan területekre is kellett hitszónokot küldeniük, ahol sérült a plébániahálózat, és nemhogy a reformáció nem volt jelen még, de egyáltalán pap sem volt, aki elvégezte volna a szertartásokat. Ilyen területé vált a Dél-Dunántúl és Szlavónia egy része, valamint a Sze- rémség már az 1540- évekbenl550- es évek közepére. Az általunk vizsgált vidék a Dél-Dunántúl volt a középkor folyamán is az ortodox és nyugati kereszténység határa, ettől délre már csak szigetekként voltak találhatók olyan helyek vagy egyes településen létező csoportok, akik a katolikus felekezethez tartoztak.11 Ebből a szempontból elemezik az 1544-től Laskón tevékenykedő Sztárai Mihály délvidéki térítő útját.12 A szláv nyelvet is beszélő, Drávasztáráról származó, tehát helyismerettel bíró Padovában tanult értelmiségi (ma már nem tartják ferences szerzetesnek) azzal kérkedett, hogy 120 települést térített át Banja Lukáig lemenvén a Balkán-félszigeten.13 '“RITOOKNE 1997. A témakörben a bibliográfiai eligazodáshoz lásd az ott lévő lábjegyzeteket. Lásd még SZABÓ 1997, KEVEHÁZI 1986. "Molnár Antal vélekedése szerint például Raguzai kereskedelmi központok tagjai, akiket, az anyaváros ferences, vagy domonkos szerzetesei látták el a lelki gondozását, sokszor rendszertelenül, nagy időbeli kihagyásokkal. MOLNÁR 2002. l2Fel sem tételezik, hogy az „áttérítettek” ortodoxok lettek volna. Ilyen térítési akcióra, ugyanis nem találunk példát. Kathona Géza, Benda Kálmán és Molnár Antal is őt hozza példaként. 13CSEPREGI2017.19-45. Legújabban Varga Szabolcs elemezte a levelet és humanista toposz rendszerét hangsúlyozta, amely szerinte csak szimbolikusan értelmezhető, és nem vonható le belőle szám és 36
