Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
A lovasjárőr
58 A varasdiak jó fedezékben feküdtek, de a szerbek túlnyomó számmal voltak és nagy erővel épen rohamra készültek. Hogy bevezetőül «megpuhítsák» a varasdiakat, elárasztották ezek fedezékét kézi gránáttal. Ennek az apró, jelentéktelennek látszó pokolgépnek pedig nagy az ereje, rettentően pusztít és bizony megrezdül a legbátrabb katona szem- pillája is, mikor mellette ilyen gránát felrobban. A szerbek már több gránátot sikeresen behajítottak a varasdiak fedezékébe, pusztulás, vér, tört tagok, sápadt arcok jelezték munkájukat. Nem nézhette tovább ezt Markovics szakaszvezető. — Inkább a biztos halál, — morogta, — minthogy tovább nézzem ezt az átkozott labdázást! Kiugrott a fedezékből s bár a szerb golyó ugyancsak muzsikált a füle körül, puskájával közibe durrogtatott a kézi gránáttal előre csúszó szerbeknek. Nosza, akárcsak titokzatos parancsszóra, az összes legénység kitolongott a lövészárokból és négyes gyorstűz zúgott, dörgött a meglepett ellenségre, mely csakhamar megfordult s ugyancsak vitte az irháját bátorságosabb területre. Markovics szakaszvezetőt szintén az első osztályú ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. A lovas járőr. Králik, Samu 6-ik ezredbeli huszárnál is kevés különb legény van az ezredében, ami pedig nagy szó. Hát egy napon, Samu huszár hírszerző úton volt. Jó messzire előre lovagolt és eközben egy faluszélen rálőttek. A golyót, Samu nagy fájdalmára, a lova kapta, mely erősen vérzett és már megérzett a járásán a sebesülés. A huszár sajnálta hű
