Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
Az elásott závárzat
45 egyik híres 42-es mozsarukat a szorgalmas Bertának nevezték el, de a magyar katona is gyakran kereszteli a népszerű ágyút Zsuzsi, Panni s egyéb, neki kedves, névre. Hanem, mikor meg kell válni a tüzérnek ágyújától, az a szívét marja. Annyit dolgozott, annyit szenvedett ágyújáért, annyira összeforrott vele, hogy valósággal kétségbe- ejti, mikor ágyúját ellenség kezében kell hagynia. Ég és forr ilyenkor a tüzér vére. Arca piros a szégyentó'l, gondolata keserű az epétől. Pedig a háború szeszélye néha mégis belesodorja ebbe a kegyetlen helyzetbe a tüzért. Most is gyorsan kellett a tüzéreknek cselekedniük. A parancs értelmében levették az ágyúról a závárzatot és félreeső helyen jó mélyre elásták a földbe, miután J závárzat nélkül nem lehet használni az ágyút. Aztán összeszedték az ágyú egyéb cók-mókját, mi egyebet és megindultak. Szomorúan ereszkedik le a csapat a hegyi ösvényen, vissza-visszanéz, hogy még egyszer lássa kedves «Zsuzsiját» vagy «Panniját», aki mérgesen, dacosan mered maga elé, mintha enné a düh azon, hogy nem köphet többé az oroszok közé halálthozó lövedéket. Aztán eltűnik egy forduló az amúgy is mindenféle fenyőgallyal, száraz gazzal elrejtett ágyú . . . Isten veled öreg dörmögő ! Veled se találkozunk többé az életben! A legénység a hegyeken át a mieinkhez csatlakozott. Ámde a tüzér gondja, mely ágyújához köti, nem szakad meg a válással. Most is egyre az ágyú körül kóválygott gondolatuk s az ellenség elé küldött járőrök egyre azt figyelték, viszi-e már a muszka? A hírszerzők azzal az örvendetes hírrel tértek vissza, hogy az oroszok urai ugyan a területnek, de a szoros-utat csak gyönge erővel őrzik, az elhagyott ágyúról pedig sejtelmük sincs. Nosza, fölvirult a tüzérek kedve! Azonnal ajánlkozott a legénység, hogy visszamegy az ágyúért. El is ment. El is hozta. Az orosz őrök orra előtt kellett visszalopózniok a sziklaoromra és szerencsésen, észrevétlenül feljutottak ágyújukhoz. Azután megint csak az oroszok lőtávolábán kellett lehurcolmok ágyújukat, olyan úton, melyen teher nélkül is penitencia a járás, melyen minden pillanatban attól kellett tartaniok, hogy ágyústól lezuhannak a meredeken. Mind-
