Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)
Az irgalmas szamaritánus
33 és öt éjszakai kemény munka után, honvédéivé! és noteszával bevonul ezredéhez. Persze, hogy a nagy ezüsthöz megkapta az aranyat is Jakubcsó szakaszvezető és meg lehetünk győződve arról, hogy abba a noteszba ő még igen sok hasznos adatot fog föl jegyezni. Az irgalmas szamaritánus. Ezt a szép jelzőt bizonyára megérdemelte Hehn Antal, a 6-ik gyalogezred őrvezetője. Ö mint fáradhatatlan sebesültvivő érdemelte ki, hogy nevét rávéssük a hősök koszorújának egy babérlevelére. A sebesültek elszállítása a tűzből nemcsak szép és izgalmas, hanem vakmerő munka is. A halál, mely a szegény vérző katona homályos szemei előtt leng, lesve, hogy prédájának utolsó csepp vére elfolyjék sebéből, igen gyakran ragadja el a sebesültvivőt, azon való haragjában, hogy zsákmányát ki akarják venni kezéből. A golyó, mely vakon repül a levegőben, nem nézi, sebesültvivő van-e az útjában vagy harcoló katona. Ám, az erősszívű, kötelességtudó sebesültvivő nem riad vissza a halál árnyától, akárhogy követi az sarkában. A csatatér tele van sóhajjal, fojtott jajszóval, rebegő segélykéréssel. A csatatér, mikor a harc áthömpölygött rajta, beszél, hí, könyörög; a sebesültek néha tucatával, százával, sőt ezrével hevernek rajta és gyakran néhány perc dönt itt az életről, halálról. Ha azt a kis ajtócskát, melyet a golyó nyitott a tehetetlenül fekvő emberen, idején be nem zárják, az élet kiröppen rajta, mint a fogságból szabadult madár. Hány veszendő ember lesi megtörő szemmel a sebesültvivő felbukkanó alakját, amely úgy közeleA mi hőseink. 11. 3
