Veltzé Alajos (szerk.): A mi hőseink - Katonáink hőstettei a világháborúban (Budapest, 1916)

A hatos bakák

9

legénységét az újvidéki hadkiegészítő kerületből kapja, de ha változott is a száma és ujoncozóterülete, megmaradt két hagyományos tulajdonsága: a halálmegvetés és vakmerőség.

Az egyik történet ez:

Bischofí Mátyás zászlós egy éjszakai támadásban az ellenség ellen vezeti szakaszát. A bakák indiánok módjára csúsznak az ellenség felé és a sötétség beálltával betörnek az ellenséges hadállásba és ugyancsak munkálkodnak ott szuronnyal, puskatussal. Ám az oroszok erősítést kapnak. Bischofí zászlós, aki az első sorban harcol, épen össze akarja újra gyűjteni szakaszát, amikor egyszerre elfeketedik szemében a világ. Orosz puskatus leütötte és mély ájultságban összeesett.

Mikor jó sokára, órák múltán, magához tért, csudál- kozva nézett maga körül. Hol van? Teringette, bizony oroszok közt van, benn az orosz hadállás közepén. Ügy kell lenni, hogy az oroszok halottnak tartják, arra vall az is, hogy nagy gyorsan elszedték fegyvereit és — valószínűleg még gyorsabban — a pénzét. A «holttest» el- földelését, szerencsére, nem tartották ilyen sietősnek.

— Ha halott vagyok, hát csak maradjunk szép csöndeskén, — gondolta a zászlós, mikor teljesen magához tért. — Maradjunk meg halott-szerepünkben, hátha megmenekülhetünk valahogy.

Óvatosan megmozgatta kezét-lábát (óvatosan, hogy az oroszok észre ne vegyék) s örömmel tapasztalta, hogy izmai ruganyosak, csontja nem tört. Aztán körülnézett. Ez nem járt oly kedvező eredménnyel, mert már egészen világos volt s észrevétlenül nem lehetett egy «halottnak» sem elosonni. Az oroszok ugyanis a közelben álltak fedezékeikben.

— Ügy látszik, egész nap a halottat kell játszanom, mert este előtt nem szabadulhatok meg, — gondolta. — Csak el ne akarjanak temetni addig.

Elhatározta, hogy semmi körülmények közt föl nem födözi, hogy él, mert nem akart fogságba jutni, és estig mozdulatlanul fekszik. Ez pedig nem tréfa dolog. Próbálja